Bónis: szabályozni kell az anyanyelvhasználatot az egészségügyben


-A A+

„Az olaszteleki lány esete vélhetően nem egyedülálló a hazai egészségügyben. Az RMDSZ a hasonló helyzetek létrejöttét szeretné megakadályozni azzal a jogszabálytervezettel, amely az anyanyelvhasználatot szabályozná az egészségügyben” – közölte kedden Bónis István.

Az RMDSZ Máramaros megyei parlamenti képviselője szerint a javaslat kötelezővé tenné a közösség nyelvét értő egészségügyi személyzet alkalmazását azoknak a településeknek a kórházaiban, rendelőiben, ahol a kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot.

Ezt a kezdeményezést korábban a szociálliberális kormány negatívan véleményezte. Bónis az egészségügyi szakbizottság tagjaként a testület vezetőségét arra kérte, igényeljen egy új véleményezést a szakértői kormánytól. Reményeink szerint ez az álláspont kedvező lesz, mivel az európai jogrendbe illeszkedő kezdeményezésről van szó.

A képviselő egyébként orvosként is azt reméli, hogy a kolozsvári esettől függetlenül is szakszerű lesz a kormány véleményezése, amelynek következtében a kezdeményezés folytathatja az előírt utat a képviselőházban. 

Az RMDSZ politikusa arra is emlékeztetett: a szociálliberális koalíció által elutasító véleményezés arra hivatkozott, hogy az alkotmány előírásai között szerepel már egy kitétel, mely szerint azokon a településeken, ahol jelentős arányban vannak jelen kisebbségek, írásban és szóban is biztosítják a helyi közigazgatásban, illetve a decentralizált intézményekben az anyanyelvhasználatot.

„Sokkal konkrétabb, pontosabb intézkedések szükségesek, egy olyan jogszabály kell, amely kifejezetten az egészségügy területén szabályozza az anyanyelvhasználatot. Azért kell törvénnyel is felhívni a figyelmet ezekre a jogokra, hogy az olyan eseteket, mint például az olaszteleki lányé, ne fordulhasson elő abban az országban, amely lakosságának tíz százaléka valamelyik kisebbséghez tartozik” – mondta a politikus.

Az olaszteleki lány esetében az RMDSZ a napokban panasszal fordult az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a beadvány szerint nyelvi diszkrimináció miatt sérültek a magyar beteg jogai.

A kolozsvári gyermekkórházban történt eset kapcsán hétfőn Kelemen Hunor is azt nyilatkozta: a megalázott székelyföldi lány esetét követően az RMDSZ a hátrányos megkülönböztetést visszaszorítani hivatott intézkedéseket tervez életbe léptetni. Az RMDSZ elnöke azt mondta: elsőként szorgalmazzák a parlamentben annak a törvénytervezetnek a mielőbbi elfogadását, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyar embereknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X