Megvan a három kisbaba halálát követelő fertőzések okozója


-A A+

Egy E.coli baktériumtörzs okozta Argeș megyében a halálos áldozatokkal is járó fertőzéseket – közölte csütörtökön az egészségügyi miniszter.

Patriciu Achimaș Cadariu sajtótájékoztatón jelentette be, hogy külföldi szakemberek segítségével azonosították a három gyerek halálát követelő hasmenéssel és veseelégtelenséggel járó Argeș megyei fertőzés okozóját. A tárcavezető nem pontosította, hogy a gyerekek hogyan fertőződtek meg.  Azt tanácsolta, hogy a lakosság élelmiszert csak bontatlan csomagolásban vásároljon, hústerméket pedig kizárólag egészségügyi engedéllyel rendelkező forgalmazótól. Hangsúlyozta ugyanakkor a zöldségek és gyümölcsök fogyasztás előtti alapos mosását, szükség esetén pedig az élelmiszerek hőkezelését.

Argeș megyében 42 kisbaba került kórházba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel. Többet a bukaresti Marie Curie Gyerekkórházba szállítottak, három gyerek pedig meghalt.

Korábban az is felmerült, hogy egy áruházláncban vásárolt fertőző gyümölcs lehet a halálesetek mögött, ez azonban nem bizonyosodott be.

A minisztérium már korábban külföldi segítséget kért: az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szakemberei már február 10-től vizsgálják a fertőzések okait.








EZT OLVASTA MÁR?

X