Bihar megyében legalább tíz településen állít jelölteket az MPP


-A A+

Helmeczi Tibor lett a Magyar Polgári Párt (MPP) Bihar megyei megbízott elnöke, Méhes Zoltán ügyvezetőként végzi munkáját a pártban – kollégáit Nagyváradon mutatta be Bíró Zsolt, az MPP elnöke pénteken.

A párt Bihar megyei megbízott elnöke, Helmeczi Tibor magáról elmondta, hogy egy német cég romániai eladási igazgatójaként dolgozik, saját vállalkozása is van, két gyermek édesapja. Méhes Zoltán jelenleg is az MPP színeiben önkormányzati képviselő Biharon.

Ahol az etnikai arányok ezt lehetővé teszik, tehát nem veszélyeztetik a magyar képviseletet, ott önállóan méretkezik meg a párt, ilyen például Bihar megyében az Érmellék, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az MPP gyergyói szervezete fogja eldönteni, hogy kit indít polgármesterjelöltként Mezei János helyett, aki a napokban jelentette be, hogy nem vesz részt a választásokon – mondta kérdésünkre Bíró Zsolt, aki hozzátette: sajnálják, de tudomásul vették a közösség szempontjainak figyelembe vételével megszületett döntést. A kétszer is polgármesterré választott Mezei János jó vezetője volt a gyergyói közösségnek, tette hozzá a pártelnök, aki szerint Gyergyó zászlóshajója az MPP-nek, és helyi szervezet hamarosan dönt jelöltjének személyéről.

Legkevesebb tíz településen indulnának önálló listával, ahol pedig szükséges lesz, tárgyalnak a közös listákkal az RMDSZ-szel. Az Erdélyi Magyar Néppárttól egyelőre nem kaptak megkeresést – mondta Biró Zsolt. Önálló megyei tanácsi listát várhatóan nem indít a párt, Nagyváradról pedig még folynak a tárgyalások – tette hozzá.

Április közepére véglegesítik a jelöléseket Bihar megyében, de már tudni, hogy például Székelyhídon, Szalacson és Biharon lesz MPP-s lista. Folyik a párt újraépítése is, Székelyhídon például közel százan iratkoztak be a párt felélesztet helyi szervezetébe, alakul a berettyószéplaki szervezet, de Biharfélegyházán, Köbölkúton és Bályokon is van érdeklődés az MPP iránt.

Biró Zsolt elmondta: fontosnak tartják az RMDSZ-el aláírt megállapodást, hiszen ez is azt jelzi: nem a közösség megosztásában gondolkodnak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X