Tőkés kitüntetésének visszavonását követeli Dan Tanasă


-A A+

Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását kéri Klaus Johannis államfőtől a magyarellenességéről ismert Dan Tanasă vezette Méltóságot Európában Polgári Egyesület (ADEC).

Tanasă azt követően fordult az államfőhöz, hogy csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amellyel érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonását javasoló 2013-as becsületbírósági határozatot. Az 1989-es forradalom hősét így megfoszthatják a Románia Csillaga érdemrendtől, erről a határozat alapján az államfő dönt.

Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Ennek visszavonását Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

A Dan Tanasă vezette szervezet egyébként már sikeresen lépett fel a székelyföldi magyar feliratok ellen, kezdeményezése következtében el kellett távolítani a magyar feliratokat egyebek között Csíkkozmáson és Mádéfalván, de a csíkszeredai Városháza felirat ellen is keresetet nyújtott be.








EZT OLVASTA MÁR?

X