RMDSZ–EMNP: külön tanácsosi jelöltlisták körvonalazódnak Marosvásárhelyen


-A A+

Közösen támogatott független polgármesterjelölt, külön RMDSZ-es és külön EMNP-s tanácsosi jelöltlista – ez a megoldás körvonalazódik a marosvásárhelyi önkormányzati választásokon, miután megszakadtak a tárgyalások a két politikai szervezet között az RMDSZ által az EMNP-nek felajánlott tanácsosjelölti helyekről. De ezt egyik fél sem tekinti tragédiának.

„Csak azért nem tudom száz százalékosan kijelenteni, hogy külön tanácsosjelölti listák lesznek, mert ezt az EMNP közgyűlésének meg kell még erősítenie. De nagyon ebbe az irányba mutatnak a dolgok” – jelentette ki kedden Maszolnak Portik Vilmos. Néppárt marosvásárhelyi szervezetének alelnöke elmondta, lezártnak tekintik a tárgyalásokat az RMDSZ-szel.

A politikus tájékoztatása szerint az utóbbi napokban az RMDSZ sem kereste meg őket újabb ajánlattal, és ők sem kezdeményeztek újabb egyeztetéseket. Szerinte nem is érdemes erőltetni már a tárgyalásokat. „Lassan már a választópolgárok is megmosolyogják ezt az komédiát” – jelentette ki.

Portik elmondta, az EMNP városi szervezete legkésőbb jövő héten tartja a tanácsosi jelöltlistájukról döntő közgyűlését. Az alelnök ugyanakkor optimista. Szerinte a külön listák mozgósíthatják a választókat, és erősödhet a magyar képviselet az önkormányzatban, ha a néppárti jelöltek az ötszázalékos küszöböt átlépve bekerülnek az önkormányzatba. „Az egész vásárhelyi helyzetre vonatkozóan állhat elő olyan csillagállás, ami mindenféle szempontból a magyar közösségnek kedvez” – fogalmazott az alelnök.

Kérdésünkre Portik azt is elmondta: megtisztelőnek tartja ugyan, hogy az RMDSZ-től „névre szóló” ajánlatot kapott egy befutó helyre a szövetség tanácsosjelölti listáján, de szerinte nem ez jelenti az összefogást. „Az összefogás úgy történik, hogy csapatok képviselői egyeztetnek az együttműködésről. A személyre szóló ajánlat már kooptálása a másik csapatból valakinek” – vélekedett.

Az RMDSZ az utolsó pillanatig fenntartja ajánlatát

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Peti András elmondta, még mindig bíznak abban, hogy az EMNP elfogadja a felajánlott tanácsosjelölti helyeket, és nem lesznek külön listák a választásokon. Arról, hogy miként próbálják meg kimozdítani a holtpontról a tárgyalásokat, az alpolgármester szerint kedd délután születhet döntés, a városi szervezet vezetőinek tanácskozásán.

„Mi már korábban egyértelművé tettük: következeteseknek kell lennünk a választóknak tett ígéretek betartásában, az összefogást ki kell teljesítenünk” – nyilatkozta Peti András. Szavai szerint arról alig volt vita az EMNP-vel arról, hogy az RMDSZ listáján felajánlott helyek megteremtik a lehetőséget az összefogásra. „Ezért az utolsó pillanatig fenntartjuk az ajánlatainkat, hogy megadjuk az esélyt az összefogásra” – jelentette ki.

Peti András ugyanakkor maga is úgy látja – és ezt már egy korábbi nyilatkozatában is megfogalmazta –, hogy a verseny akár erősítheti a magyarság képviseletét a marosvásárhelyi önkormányzatban. „Januári nyilatkozatomban statisztikai számokkal támasztottam alá, hogy ha külön indulunk és az EMNP eléri a választási küszöböt, akkor erős koalíciót tudunk kötni a helyi tanácsban” – mondta Marosvásárhely alpolgármestere.

A tárgyalások két hete szakadtak meg a felek között, amikor az addigi eredménytelen egyeztetések után új javaslatot tett a marosvásárhelyi EMNP az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására: többek között a harmadik és a kilencedik helyet kérték. Ezt az RMDSZ nevében nyilatkozó Vass Levente választmányi elnök elfogadhatatlannak tartotta, mert az EMNP a kérését a tavalyi előválasztás eredményére alapozta, ráadásul a korábbi igényeit is „felsrófolta”. A legutóbbi tárgyalásokon az RMDSZ egy biztos befutó helyet, a nyolcadikat, illetve a tizenkettedik helyet ajánlotta fel jelöltlistáján, ám ezt akkor a Néppárt küldöttsége nem fogadta el.







EZT OLVASTA MÁR?

X