Ötszáz fiatalt jelölne a MIÉRT az önkormányzati választásokon


-A A+

A Magyar Ifjúsági Értekezlet készen áll az idei politikai kihívásokra – jelentette ki Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke szombaton, az ifjúsági ernyőszervezet marosvásárhelyi küldöttgyűlésén. Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke megerősítette: a fiatalokra nem csak plakátragasztásra van szükség.

Marosvásárhelyen tartja szombaton a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) a rendes évi beszámoló küldöttgyűlését, ahol az elnök, az elnökhelyettes, a tagszervezetek, a munkacsoportok, az RMDSZ ifjúsági ügyvezető alelnökének a beszámolói után az alapszabály módosítására is sor kerül, majd bemutatkozik az RMKDM, amelyet felvesznek a társult szervezetek közé.

2015-öt kampánycsend jellemezte, ezért a szervezetépítésre használták ezt az évet, megszólították a fiatalokat, aktív párbeszédet kezdeményeztek a román ifjúsági szervezetekkel. Most készen állnak az idei kihívásokra, ugyanis politika nélkül szinte elképzelhetetlen a célok megvalósítása – jelentette ki Antal Lóránt elnök a MIÉRT küldötteit köszöntő beszédében. Az ifjúsági vezető elmondta, 500 fiatalt akarnak jelöltetni az RMDSZ listáin az idei választásokon.

A fiataloknak manapság jobb a helyzete, mint tíz évvel ezelőtt, mondta Soós Zoltán marosvásárhelyi önkormányzati képviselő, polgármesterjelölt, aki arról beszélt, hogy egyetemi évei alatt sem mobiltelefon, sem internet nem létezett még, a mai korosztály számára felgyorsult az élet, másképp gondolkodnak, és szükség van rájuk, mint kapocsra is a különböző nemzedékek között.

Elmondta, hogy a közélet egyik legnehezebb terepén tapasztalta meg, mit jelent közszereplőnek lenni, éspedig a marosvásárhelyi önkormányzatban, ahol a polgármester a végrehajtó. „Aki közéleti szerepet vállal annak arra is fel kell készülnie, hogy olyan vádakkal találja szemben magát, amihezz nincs köze. A bizalmat kell elsősorban visszaszerezni és ez nehéz feladat, a problémák évtizedek óta ugyanazok, tehát a megoldásokon kell változtatni, emberarcú politikát folytatni – ez vár a fiatalokra” – fogalmazott Soós.

A fiatalítás az RMDSZ-en belül nem a szavak, szlogenek szintjén valósul meg – hangsúlyozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Köszöntőjében elmondta, a fiatalítás egy állandó folyamat kell hogy legyen, ami akkor valósulhat meg, ha ezt komolyan is veszik. Beszélt a tavalyi kongresszusról, ahol az újratervezés szükségessége volt az egyik téma, a generáció- és szemléletváltás, a nagyobb nyitottság a közösség felé.

„A helyi vezetőknek figyelembe kell venniük, hogy a fiatalokra nem csak plakátragasztás céljából van szükség, de bejutó helyeket kell biztosítani számukra a jelöltlistákon. Egy polgármesternek, egy RDSZ-vezetőnek is kötelessége kinevelni az utánpótlást” – jelentette ki, hozzátéve: aki jól dolgozott, az halad tovább, aki nem teljesített, annak megköszönik a munkát és álljon félre. Rengeteg a munka ugyanis, ami feljogosítja a fiatalokat, hogy az 500-as számot komolyan vegyék.

A küldöttgyűlésen átadták a Pro Organizatione díjat Horváth Annának, a Fiatal tehetségek díját pedig Jakab Hunor képzőművésznek.

Antal Árpád: a nagyvonalúság megtérül

A küldöttgyűlésen felszólalt Antal Árpád is, aki szerint magyarnak lenni ma Romániában nemzetbiztonsági kockázat. A sepsiszentgyörgyi polgármester az identitástudat megőrzéséről beszélt, arról, hogy különbséget kell tenni a törtetők és törekvők között és ez utóbbiakat kell támogatni, a megszerzett hatalmat a jó ügy érdekében gyakorolni.

„Mindig a klub a fontos, utána a csapat és azután a tagok” – idézte Orbán Vikor miniszterelnököt, majd annak az izraeli katonának a példáját hozta fel, akiért az izraeli állam 1027 palesztin fogolyt adott cserébe. Attól olyan erős az izraeli hadsereg, hogy katonái érzik, mindig kiállnak értük – mondta.

A nagyvonalúság megtérül – üzente a marosvásárhelyieknek Antal Árpád. Idézte a sepsiszentgyörgyi RMDSZ és MPP közötti tárgyalást az alpolgármesteri székről, amit követően egy olyan úton indult el a város, amelyen akkor is haladni fog, ha ő már nem lesz polgármester. "Hogy miről szól a közéleti szerep? Nem csinos titkárnőkről és luxusautókról, hanem arról is, hogy reggel hatkor bemennek a házába sáros bakancsosok és autóba ültetik, Bukarestbe kísérik" – jelentette ki.

„Aki közéleti szerepet vállal, annak erre is fel kell készülnie. De ezt is derűvel, mosolyogva kell fogadni és nem engedni a megfélemlítésnek. Mert félelmre nem lehet jövőt építeni. Minket ha szájba vernek, megerősödünk” – hangsúlyozta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.








EZT OLVASTA MÁR?

X