Az erdélyi magyar pártok nem akarnak az autonómia részleteiről vitázni a kampányban


-A A+

Az autonómia szükségességének egységes kinyilatkoztatásán túl a megvalósítás részleteiről nem kívánnak egymással vitát folytatni a 2016-os választási év kampányaiban az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek - áll az Erdélyi Magyar Egyeztető Autonómia-Kerekasztal hétfői közös nyilatkozatában.

A székely szabadság napja előtt kiadott közös nyilatkozatban az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői közösen tiltakoznak az erdélyi magyar közösségben félelmet keltő magyarellenes politikai lépések ellen, valamint kifejezik összetartozásukat és szolidaritásukat.

„Az utóbbi időben az erdélyi magyar közösség biztonságérzete megrendült, ilyen körülmények között a szabadság és biztonság deklarálása a hatalom részéről mélyen cinikus. Szabadság akkor van, ha az egyének, közösségek és vezetőik maguk érzik, hogy a gondolat és az önazonosság szabadon kifejezhető” - áll a nyilatkozatban. Az aláírók kinyilvánítják: méltánytalannak tartják, hogy az igazságosságra hivatkozva, az igazságszolgáltatás eszközeivel élve az emlékekkel együtt a meglévő jogokat is el kívánják venni a magyar közösségtől.

Az aláírók az emlékezés és a szabadság napjaként említik március 10-ét, a Marosvásárhelyen 162 évvel ezelőtt kivégzett székely vértanúk napját, melyet az SZNT a székely szabadság napjává nyilvánított.

„Ez a nap az emlékezés, a szabadság napja. Emlékezés a hősökre és vértanúkra, valamint az életük árán képviselt nemzeti demokratikus értékekre és szabadságjogokra, melyeket elfelejtenünk sohasem szabad, mert ez nem csak velük, hanem önmagukkal szemben is súlyosan igazságtalan lenne” - áll a dokumentumban.

A közös nyilatkozatot az RMDSZ részéről Székely István ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Zakariás Zoltán alelnök, az EMNT részéről és az SZNT elnöke megbízásából Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, az MPP részéről pedig Kulcsár Terza József, a párt önkormányzati tanácsának az elnöke írta alá. A politikai szervezetek képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tanácskoztak hétfőn Kolozsváron.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X