Dan Mașca lesz a Szabad Emberek Pártjának marosvásárhelyi polgármesterjelöltje


-A A+

A románok és magyarok közötti torzsalkodásoknak szeretne véget vetni a Szabad Emberek Pártja (SZEP) Marosvásárhelyen, amelynek vezetői vallják, le kell zárni a múltat és tiszta lappal kell elindulni az új úton. Keddi sajtótájékoztatóján a párt vezetői ismertették Tolerancia nevű kiáltványukat, amelyben leszögezik, itt az idő, hogy eltekintsenek a két tábor szélsőséges hangjaitól.

A SZEP tavaly szeptemberben jött létre, miután a választási törvény módosítása után sem vált lehetővé, hogy a választásokon ne politikai alakulatok listáin, hanem egyszerűen civil listán induljanak azok, akik szeretnének közéleti szerepet vállalni. A párt igyekszik megszólítani a román és magyar választópolgárok mellett a romákat, a szászokat, a zsidókat és más nemzetiségüeket is, kiáll a többnyelvűség mellett, zászlajára tűzte a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyét is.

„Marosvásárhely a magyar és román emberek közös városa, és Erdélyt is a rá jellemző nemzetiségi sokszínűség teszi különlegessé” – fogalmaz a párt a kiáltványban, amelyben kiemeli, hogy a büszkeségre okot adó erdélyi és marosvásárhelyi gyökerek, az etnikai sokszínűség jelenti a különbséget az ország többi történelmi régiójától. Mert „kölcsönösen átvesszük egymástól a jó dolgokat, együtt dolgozunk, együtt tanulunk, és igen, gyakran előfordul, hogy egymásba szeretünk és összeházasodunk” – olvasható a Tolerancia kiáltványban.

A marosvásárhelyi vállalkozó, kulturális rendezvényeket támogató, románokat és magyarokat egyformán foglalkoztató Dan Mașca nevével fémjelzett párt alapítói és tagjai vallják, nem azt kell szajkózni, ami elválaszt., a kétnyelvűséget pedig nem szabad többé politikai csatározások tárgyává tenni. „A marosvásárhelyi Szabad Emberek Pártja mindig is támogatni és ösztönözni fogja a kétnyelvűséget, mert ez különleges érték egy olyan városban, ahol több ezer szájból hangzik el nap mint nap, hogy Tessék/Poftiți!” – figyelmeztet a kiáltvány. A SZEP támogatja a Marosvásárhelyen élő különféle nemzetiségek hagyományainak, kulturális identitásának ápolását, megőrzését, és ösztönzi a kultúraközi kommunikációt és együttműködést.

Dan Mașca pártelnök is indul a polgármesteri székért

A júniusi helyhatósági választásokon Dan Mașca pártelnök is indul a polgármesteri székért, vallva, hogy Marosvásárhely a nemzetiségek közötti testvériség városa. A párt megalakulásával, a Tolerancia kiáltványával Mașca úgy véli, történelmet ír Marosvásárhelyen, hiszen az első olyan politikai alakulat létrehozója, amely a magyarok ügyét is felvállalja, kimondja, hogy a többnemzetiségű várost ezt teszi még értékesebbé, a sokszínűség, a kétnyelvűség, az, hogy itt mindenki otthon érzi magát.

Dan Mașca üzletember, aki elsősorban a gazdaság fellendítésében látja a jövőt. A 2015. augusztusában harmadik alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag gazdasági témájú kerekasztalbeszélgetésének meghívottjaként is arról beszélt, hogy ahhoz, hogy a város élhető legyen elsősorban olyan vállalatokra, munkahelyekre van szükség, ahol az emberek megfelelő munkáárt megfelelő bért kapjanak.

Ehhez jó szakemberekre van szükség, olyanokra, akik nyelveket beszélnek, jó iskolákban képezték magukat, a legnagyobb kihívásokkal is képesek szembenézni. A jó iskolák szükségességéről beszélt, azok felszereltéségéről, jól képzett pedagógusairól a nyáron szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A gazdasági fejlődés, a turizmus fellendítésére vonatkozó terveit, elképzeléseit a közösségi oldalakon, hírportálokon népszerűsíti azóta is.

A román nemzetiségű és a magyar közösséggel is rokonszenvező vállalkozó esélyeit latolgatva megoszlanak a marosvásárhelyiek véleménye. Azok, akik a vállalatának alkalmazottaként dolgoznak, hisznek abban, hogy eséllyel indul a választásokon. Aki kevésbé ismeri, vagy nem hallott még róla, az attól tart, éppen annyi szavazatot vesz el a magyar szavazatokból, amennyi ahhoz kellene, hogy a magyar polgármesterjelölt nyerni tudjon.  








EZT OLVASTA MÁR?

X