Antal Árpád legszívesebben felpofozná az EMNP-seket


-A A+

Háromszéken az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása alapján megtartotta az eddigi három képviselői és két szenátusi mandátumát. Sepsiszentgyörgyön Markó Attila, Sepsiszék-Erdővidék körzetben Márton Árpád, Kézdiszéken Fejér László Ödön képviselő lehet. Alsóháromszéken Klárik László, felsőháromszéken pedig Olosz Gergely szenátori mandátumot nyert. Orbaiszék-Bodzavidék képviselői körzetet viszont nem sikerült megnyernie magyar jelöltnek.

„A magyarokat nem lehet becsapni”

„Tele vagyok indulatokkal. Legszívesebben két nagy pofont adnék azoknak, akik nem nyertek egyetlen körzetben sem. Akinek van testvére, az tudja, hogy vannak pillanatok, amikor felpofoznánk azt, akire haragszunk, de ők mégiscsak testvéreink, és a testvérviszályt fel kell oldani. A következő hetekben, hónapokban arra kell törekednünk, hogy a kistestvért jobb belátásra bírjuk”, mondta a választások éjszakáján Antal Árpád.antal2

Sepsiszentgyörgy polgármestere, a szövetség helyi elnöke szerint ez esetben a nagyobbnak és okosabbnak engednie kell. „A győztes ne legyen arrogáns, ne legyen gőgös és indulatos, ezért békeüzenetet küldünk, és a következő négy évben azért dolgozunk, hogy Orbaiszék körzete is meglegyen”. Szerinte az erdélyi magyarokat nem lehet becsapni, Szentgyörgyön és Háromszéken az RMDSZ működik, az emberek nem az RMDSZ-t utálják, hanem az eredménytelen vezetőket, zárta beszédét Antal Árpád.

Háromszéken nagyobb volt a választásokon való részvétel, mint négy évvel ezelőtt. Sajnos Orbaiszék-Bodzavidék képviselői kerületet nem tudtuk megszerezni azok miatt, akik a „saját buta fejük után mentek”, holott arra kértük őket ne indítsanak ellenjelöltet, és vonják vissza azt – mondta az RMDSZ Kovászna megyei elnöke. Tamás Sándor rámutatott, hogy Kézdivásárhelyen az EMNP feleannyi szavazatot kapott mint a nyári önkormányzati választásokon. „A munkánknak eredménye van, és ezt az emberek értékelik. A párhuzamos szavazatszámlálás első eredményei azt mutatják, hogy Esztelneken 60 százalékos-, Bodokon 59 százalékos-, Árkoson, Kőröspatakon, Barátoson és Kommandón 50 százalék fölötti volt a részvételi arány”, összegzett Tamás Sándor.tamas

Markó Attila elérzékenyült

A háromszéki RMDSZ-ben az ünnepi hangulat ellenére vannak indulatok. „Nem tudok olyan keresztényi szellemben nyilatkozni, mint Antal Árpád, ezért inkább hallgatok”, mondta Márton Árpád.markoa

Markó Attila viszont elérzékenyülve, könnyes szemekkel köszönte meg a rá adott szavazatokat. „Földivé lettem mindannyitokkal”, nyilatkozta Markó Attila, aki szerint nehéz még nyilatkoznia, mert képviselői minőségben még nem beszélt senki előtt.

Klárik László szerint élete legintenzívebb időszaka volt az elmúlt egy hónap, amely önismereti próbatétel is volt számára. „Érzem a győzelem ízét, feldob, de érzem a felelősséget is, ami ránk nehezedik.. Nem tudom, hogy értelmezzem, hogy Erdély távol-maradt a szavazástól, ez lehet azért is mert az erdélyi magyaroknak elegük van a Damboviţa parti politizálásból”, mondta Klárik László.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X