A kormány törvénytervezetet készít az Erdéllyel való egyesülés centenáriuma megünneplésére


-A A+

A kormány törvénytervezet készít a román királyság és Erdély 1918-as egyesülése centenáriumának a megünneplésére - jelentette be hétfőn Gyulafehérváron Vasile Dancu miniszterelnök-helyettes.

A miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség idézte. Vasile Dancu bejelentette: az évfordulós ünnepségek előkészítésére országos bizottságot hoznak létre, és centenáriumi biztost neveznek ki. Az országos bizottságnak - Dancu szerint - történelmi, kulturális, műemléki és egyéb albizottságai lesznek, amelyek független bíráló bizottságok bevonásával döntenek a hivatalos programokról.

Néhány konkrét oktatási programot is megnevezett. Ezek között kiemelte: három vagy négy év alatt el kell érni, hogy valamennyi romániai középiskolás eljusson Gyulafehérvárra. Hozzátette, infrastruktúrafejlesztésre és bizonyos intézmények létrehozására vagy újralétesítésére vonatkozó kormányprogramok is készülnek az évfordulóra.

Vasile Dancu megemlítette: a tervezet megteremti annak a lehetőségét, hogy a települések emlékműveket építsenek erre az alkalomra. Hozzátette, az évfordulóra kétféle kitüntetést is létrehoznak. Ezeket a történelem, az emlékezetpolitika és a kultúra személyiségei, valamint egyes politikai személyiségek kaphatják majd.

Úgy vélte, hogy a készülő törvény meglehetős nagy szabadságot hagy majd a hatóságoknak, az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek, hogy programokat szervezzenek az eseményre.

A kormányfő-helyettes arra is kitért, hogy az évfordulónak nemcsak az emlékezésre kell szorítkoznia, hanem a jövőbeli Románia vízióját is meg kell teremtenie.

Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok képviselői 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nagygyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot. Az eseményt a hivatalos román történelemszemlélet a modern román nemzetállam megteremtése pillanatának tekinti. 1990 óta december elsején ünneplik Románia állami ünnepét.

A gyulafehérvári nyilatkozat teljes szabadságot, anyanyelvű közigazgatást és igazságszolgáltatást, valamint arányos képviseletet ígért a Romániához csatlakozó népeknek. Az erdélyi magyar politikai szervezetek ma is gyakran felróják, hogy Bukarest nem teljesítette az erdélyi románok gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott vállalásait.








EZT OLVASTA MÁR?

X