Biró Rozália: a nőknek kiemelt szerepköre van a menekültek fogadásában


-A A+

A nők integráló tehetsége címmel tartott előadást hétvégén az Európai Néppárt Nőszervezetének alelnökeként Biró Rozália a TOP 09 elnevezésű cseh konzervatív párt nőszervezetének konferenciáján, Prágában, amelyet ezúttal A nők mint az integráció kulcsszereplői elnevezéssel szerveztek meg.

Előadásában azt hangsúlyozta, hogy minden közösségnek a saját lehetőségeit, válaszait kell megtalálnia abban az egyre feszültebb helyzetben, amely ma Európa-szerte kialakult a menekült-áradat miatt, és ezen álláspontok összesítésével kell megfogalmazni Európa egységes válaszát a kihívásokra, kell biztonságot teremteni.

„Tudatában kellene lennünk annak, hogy a már beérkezett menekültek számára elfogadható körülményeket, egészségügyi szolgáltatásokat és nyelvtanulási lehetőségeket kell biztosítanunk. Azokban a közösségekben, ahová menekültek érkeztek, nélkülözhetetlen az az empátia, az az odafigyelés, melyet a nők tudnak biztosítani leginkább a rászorulók számára” – hangsúlyozta Biró Rozália. Elmondta, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az egyedül vagy gyermekeikkel érkező nők, idős személyek, fiatalok a menekültek egy olyan rétegét képezik, amely kiszolgáltatott és védtelen, és akik fokozottabb figyelmet igényelnek. „Kultúrájuk, sajátos értékrendjük még inkább védtelenné teszi őket. Szükség van a támogatásukra annak érdekében, hogy érkezésük után tanulhassanak, megtalálják ideiglenes helyüket és tiszteletben tartsák alapvető emberi jogaikat” – fogalmazott Biró. 

Annak érdekében, hogy az EPP Nőszervezeti tagjainak véleményét, viszonyulását és kezdeményezéseit megismerhessük, Biró Rozália javaslatára az RMDSZ Nőszervezete olyan kérdőívet dolgozott ki, mellyel a szakszervezetek viszonyulása mérhető fel e kérdéskörben. A felmérés a következő két hónapban zajlik majd az EPP Nőszervezetének 45 tagszervezetében.

A konferencia kiemelkedő előadója Rana Husseini újságíró, emberjogi aktivista volt, aki a jordániai konfliktusos helyzetről, a menekülttáborok körülményeiről tájékoztatta a résztvevőket, a felelősségteljes megközelítés fontosságát és szükségességét hangsúlyozva.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X