Tánczos: az állam bízzon a polgáraiban, ne büntesse őket
„Az állam azáltal tudja kiérdemelni a szimbólumai iránti tisztelet, amennyiben bízik a saját polgáraiban, nem pedig törvény által előírt büntetések mentén” – fogalmazott Tánczos Barna, a Szövetség szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy aszenátusban hallgatólagosan átment az a törvénytervezet, amelyt 3 éves büntetéssel sújtaná az állam szimbólumai iránt nem megfelelőképpen viszonyulókat.
Az RMDSZ-es szenátor szerint a szociáldemokraták kezdeményezése legionárius-szellemben védené az állam szimbólumait. Mint ismert a javaslat 3 éves börtönbüntetést szabna ki azokra, akik érzelmileg nem viszonyulnak megfelelően ezen szimbólumokhoz. „Számunkra érthetetlen, hogy 2016-ban ilyen jellegű, sötét időkre emlékeztető kezdeményezések születnek egy európai Romániában. Az RMDSZ már az alapfokon megkeresett szakbizottság munkálatai során a törvény-tervezet elutasítását szorgalmazta” – fogalmazott Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője azt követően, hogy az említett módosító-javaslat hallgatólagosan ment át a Szenátusban.
„Románia Alkotmányában rendelkezik arról, hogy mit jelent a hallgatólagos eljárás: amennyiben a parlament illetékes első háza 45 napon belül nem szavaz a törvény-tervezetről az hallgatólagosan átmegy a döntő házba, ahol kötelezően szavaznia kell a plénumnak erről. Ez az eljárás a törvényhozást hivatott könnyíteni. Úgy gondolom, a hallgatólagos eljárásoknak meg kell találnunk azt a módját, amely nem akadályozza a törvényhozást, azonban kiküszöböljük azokat a kis kapukat, amelyek során az ilyen jellegű kezdeményezések érdembeli viták nélkül hagyják el az első házat”– taglalta Tánczos Barna Hargita megyei szenátor, majd hozzátette: a büntetőjogi törvénykönyv módosítását célzó javaslat hétszer szerepelt a szenátusi plénum napirendjén, azonban az RMDSZ folyamatosan visszaküldette a szakbizottságba újratárgyalás végett. Legutóbb március 21-én kérte a törvény-tervezetről készült jelentés újabb felülvizsgálatát. Az illetékes szakbizottság április 12-én szavazott a jelentésről, amikor az Alkotmány szerint előírt 45 nap is lejárt, így hallgatólagos eljárásokra érvényes procedúrák léptek érvénybe.
Tánczos reményét fejezte ki afelől, hogy a javaslatot a képviselőház elutasítja majd és a többségi parlamenti pártok is józan-ésszel tesznek eleget kötelességüknek akkor, amikor ennek a tervezetnek a vitája, illetve az erről szóló szavazás kerül napirendre.
- 33257 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33259 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33259 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33261 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33262 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33262 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni