Liviu Dragnea lemondását kéri a PSD második számú vezetője


-A A+

Nyílt levélben szólította fel lemondásra vasárnap a képviselőház házelnöke, Valeriu Zgonea a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjét, Liviu Dragneát, akit jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítéltek választási korrupció miatt.

Valeriu Zgonea egyben a PSD ügyvezető elnöke is, és éppen Liviu Dragneának köszönheti a tisztséget. Levelében egyszer sem írja le a „lemondás” szót, ám úgy fogalmaz: „a párt nem érdemli meg, hogy magával cipelje vezetői problémáinak terhét”.

A házelnök szerint a PSD sebezhetővé teszi Liviu Dragnea elítélése. Mint írja, a pár mintegy félmillió tagja nem érdemli meg, hogy olyan tettek miatt szenvedjenek, amit nem ők követtek el. Zgonea ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a pártelnökből nem múlt ki a PSD iránt érzett felelősségtudat, és tesz egy lépést hátra.

„A PSD olyan, mint egy család, amelynek ereje a szolidaritásban rejlik. Ennek a szolidaritásnak azonban a baloldali értékek és eszmék mellett, nem pedig az igazságszolgáltatás ellen kell megnyilvánulnia” – fogalmaz levelében Valeriu Zgonea.

Johannis is kérte a lemondását

Mint ismert, a Liviu Dragneát elmarasztaló bírósági ítélet kihirdetése után az államfő is lemondásra szólította fel a PSD elnökét. „A román politikai osztály egészének árt, ha egy nagy párt elnökét jogerősen elítélik egy bűnvádi perben” – érvelt Facebook-oldalán az államfő.

Liviu Dragne az ítélethirdetés után kijelentette, mivel pártja majdnem egyöntetűen kiállt a maradása mellett, nem mond le. Hozzátette, a kérdést a helyhatósági választások után ismét előveszik, a választásokat viszont pártelnökként szeretné levezényelni. Bár úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja kommentálni a jogerős ítéletet, a bíróság döntését mélyen igazságtalannak nevezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X