Bolgárokkal, szerbekkel és ukránokkal fog össze az RMDSZ Temes megyében


-A A+

Közös jelöltlistát indít az RMDSZ Temes megyei szervezete a bánsági bolgárok, szerbek és ukránok érdekvédelmi szervezeteivel a június 5-i helyhatósági választásokon - közölte csütörtöki számában a Nyugati Jelen napilap.

A választások utáni időszakra is kiterjedő együttműködés jegyzőkönyvét szerdán írták alá az RMDSZ, illetve a Romániai Szerbek Szövetsége, a Bánsági Bolgárok Szövetsége és a Romániai Ukránok Szövetsége vezetői. Választási siker esetén a jelöltlista első helyezettje, az RMDSZ képviselője négyéves mandátumhoz jut, a lista második, harmadik és negyedik helyén szereplő jelöltek pedig egy-egy évig képviselhetik közösségüket. Egy év leteltével lemondanak, és átadják a helyüket a lista következő helyezettjének.

A választási együttműködés elsősorban a Temes megyei és a temesvári jelöltlistákra vonatkozik, de más településeken, például a bolgárok lakta Óbesenyőn is működhet. Az együttműködési jegyzőkönyv szerint a megyei és a temesvári önkormányzatokba bejutó kisebbségi képviselők valamennyi bánsági kisebbség érdekeit képviselik.

Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök a sajtónak elmondta: a választási együttműködésnek immár nyolcéves hagyománya van, a legjelentősebb bánsági kisebbségek képviselői 2008-ban és 2012-ben is az RMDSZ jelöltlistáján szerepeltek.

„Temes megyében a nemzeti kisebbségek a lakosság 15 százalékát jelentik, ezért szerintünk nem normális, hogy az ötszázalékos választási küszöb miatt a kisebbségi lakosság jelentős része képviselet nélkül marad a megyei és a temesvári önkormányzatokban” - mondta Halász Ferenc. Hozzátette: az RMDSZ megpróbálta a parlamentben elfogadtatni a küszöb három százalékra való csökkentését, de ez nem sikerült, így egyetlen esélyük, hogy „együtt harcolják ki” a bejutást a temesvári és a Temes megyei önkormányzatokba.

A szláv kisebbségi szervezetek képviselői megköszönték az RMDSZ-nek az együttműködési lehetőséget, és megerősítették, hogy ők is ebben a választási együttműködésben látják az esélyt a bejutásra.

Az együttműködés eddig 2008-ban volt sikeres, amikor az RMDSZ színeiben induló kisebbségi szövetség a temesvári önkormányzatba tudta bejuttatni képviselőit. A 2011-es népszámlálás adatai szerint Temes megyében 5,43 százalék, Temesváron pedig 5,12 százalékos a magyarság aránya. A választási küszöb ötszázalékos.








EZT OLVASTA MÁR?

X