Útjára indult az RMDSZ Kolozs megyei kampánya


-A A+

Bemutatkoztak az RMDSZ Kolozs megyei jelöltjei, összegezték az elmúlt évek eredményeit és nehézségeit, ugyanakkor ismertették terveiket csütörtökön délután, a Kolozsvári Magyar Operában.

Az önkormányzat az RMDSZ arca, ami mindig odafigyel az emberekre – mondta el Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. Véleménye szerint a szövetség bebizonyította, hogy hitelesen képviselte a közösséget, éppen ezért arra kérte a helyi szervezeteket, hogy jelöltjeik hitelesek legyenek.

Hegedüs Csilla, a szövetség ügyvezető alelnöke arra kérte a választókat, szavazzanak a megyei tanácselnökségre pályázó Vákár Istvánra valamint a polgármesteri tisztségért induló Horváth Anna alpolgármesterre.

Azért folytatja a munkát, mert ez áll közel hozzá, közösségi emberként közösségi ügyeket akar felvállalni – mondta Horváth Anna. A kezdetektől belelátott a szervezet életébe, a „Funar által bitorolt kincses város” magyar közösségének lelkiállapotába. Kolozsvár ma már nem olyan, mint évekkel ezelőtt, voltak kudarcok, eredmények, az elmúlt évek munkájának köszönhetően azonban ma jobb kolozsvári magyarnak lenni, mint korábban, hangzott el.

Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke elmondta: nem politikusként, hanem jó gazdaként vezette a megyét, így a magyar lakosság zöme jobb életminőségben részesül. A kampánynyitón László Attila, Kolozs megyei szenátor arra figyelmeztetett, hogy nem engedhetjük meg magunknak a képviselet hiányát, Deák Ferenc, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető alelnöke pedig elmondta: a megye településeinek sorsát közvetlenül tudják befolyásolni, ha jelen vannak a döntéshozatali szervekben.

Az eseményen a Kolozsvári Magyar Opera zenekara adott elő.








EZT OLVASTA MÁR?

X