Az ARD megszűnt, a PDL-nél nincs vezetőcsere


-A A+

Megszűnt az Igaz Románia Szövetség (ARD), amely vereséget szenvedett a parlamenti választásokon - jelentette be Vasile Blaga, a szövetség egyik társelnöke. Az ARD a voksok csaknem 17 százalékát gyűjtötte össze, ami kudarcnak számít, hiszen a szavazatok több mint 20 százalékára számítottak.

Blaga - aki a Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöke is - azt követően nyilatkozott, hogy a jobbközép szövetség fő erejét alkotó, Traian Băsescu államfőt támogató PDL megtartotta pénteken első ülését a vasárnapi romániai parlamenti választások óta.

Az ARD-t a PDL mellett két kis parlamenten kívüli párt, a Mihai Răzvan Ungureanu vezette Polgári Erő (FC), valamint a Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) alkotta.ard

 Blaga bejelentette, hogy az ARD lényegében a választások napján megszűnt létezni, hiszen az választási szövetség volt, így a törvények szerint már december 10-től nem létezik. Hozzátette: a szövetséget alkotó pártok a továbbiakban eldöntik majd külön-külön, hogy folytatják-e az együttműködést, és azt milyen formában teszik.

A PDL elnöke ugyanakkor az új parlamenti frakciójukba hívta azokat a képviselőket, akik a másik két párt részéről jutottak be a bukaresti törvényhozásba az ARD színeiben. A PDL vezetői közül korábban többen is úgy nyilatkoztak, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az ARD, és a PDL önálló pártként való megmaradása mellett érveltek.

Bár a választás utáni napokban a párt több vezetője Vasile Blaga lemondását követelte, a pénteki ülésen csak két alelnök - Cristian Preda és Sever Voinescu - mondott le tisztségéről, akik az ARD-szövetség megalakítását szorgalmazták. A PDL vezetősége úgy döntött pénteki ülésén, hogy májusban tartja tisztújító kongresszusát, addig helyén marad a jelenlegi vezetőség, így Vasile Blaga is megmaradt pártelnöknek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X