Felmérés: szoros a verseny Soós Zoltán és Dorin Florea között Marosvásárhelyen


-A A+

Szoros a verseny Soós Zoltán független polgármesterjelölt és Dorin Florea jelenlegi városvezető között Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért – derül ki egy friss felmérésből.

A Maszol a Kvantum Research kolozsvári közvélemény-kutató cég adatait szerezte meg. A város felnőtt lakosságának reprezentatív mintáján végzett felmérés szerint Marosvásárhely választóinak 68 százaléka számít biztos szavazónak. Szembetűnő azonban, hogy a magyarok szavazók részvételi hajlandósága 14 százalékkal alacsonyabb a románokénál.

A felmérés készítői szerint ennek azért is van jelentősége, mert valamilyen mértékig mindegyik jelölt kalkulál ugyan a másik etnikum szavazataival, de az átszavazási hajlandóság igen alacsony. Azaz míg Soós Zoltán, a magyar pártok által támogatott független jelölt döntően a magyar választók szavazataira számíthat, ellenfelei túlnyomórészt a román etnikum voksain osztoznak.

A biztos szavazók körében Dorin Florea támogatottsága jelenleg 38 százalékos, míg Soós Zoltáné 33 százalékos. A többi jelöltnek nincs esélye a győzelemre. Az üzletemberből lett politikus, Dan Mașca közel 10 százalékra számíthat, míg Ionela Ciotlăuș (ALDE) a voksok 3 százalékát, Corneliu Florin Buicu (PSD) 2 százalékot kapná. (A felmérés elvégzése után eldőlt, hogy a PSD más jelöltet állít – szerk. megj.) A biztos szavazók közel 15 százaléka nem döntötte még el, hogy kit támogatna.

Kampányszakértők szerint a választás végeredményét a bizonytalanok mellett az fogja eldönteni, hogy a magyar közösség szavazási kedve növekszik-e vagy sem, a felmérés ugyanis azt mutatja, hogy a magyar jelölt támogatottsága nem kérdéses, Soós Zoltán a legismertebb és kimagaslóan a legnépszerűbb marosvásárhelyi magyar politikus. A magyarok körében 86 százalékpontos ismertséggel rendelkezik és 78 százalékuk kedvező véleménnyel van róla. Az a kérdés, hogy végül hányan mennek el rá szavazni.

A felmérésből kiderül: Soós Zoltánról elsősorban az jut eszébe a magyaroknak, hogy ő az összefogás jelöltje, ennek köszönheti a magas ismertséget és népszerűséget. A magyarok elhiszik, hogy Soós Zoltán polgármesterként, a magyar és a román közösséget egyaránt képviselni tudja.

Két párhuzamos közösség

A Kvantum Research közvélemény-kutatása azt is megmutatja, hogy két párhuzamos közösség él a városban, melyek más-más dolgokat látnak problémáknak. Dorin Florea kapcsán a leginkább szembetűnő, hogy a magyarok döntő többsége (71 százalék) szerint nőtt a korrupció és csak a baráti cégek járnak jól Florea regnálásával (69), míg a románok relatív többsége (43) szerint a korrupciónak nincs valóság alapja, és a vállalkozók szelektív támogatását is kisebb mértékben (39) érzékelik. 

A magyarok szerint Marosvásárhely fejlődése lemaradt a környező településekhez képest (56 százalék), a románok szerint ez nem igaz (69). A felmérés arra is rámutat, hogy a jelenlegi polgármester tevékenységét kifogásolók száma látványosan megugrott. A választók csaknem fele elégedetlen Dorin Florea munkájával.

A felmérés április 2-23. között készült, 879 fős mintán, a hibaküszöbe 3,3 százalék.

A kutatás szerint ha ezen a hétvégén lennének a helyhatósági választások, a helyi tanácsot négy párt képviselői alkotnák. A biztos szavazók körében az RMDSZ 25, a PNL 20, a PSD 6, míg a POL 5 százalékot kapna. A biztos szavazók egyharmada még nem döntötte el, vagy nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik pártot támogatná. A bizonytalanok aránya a román nemzetiségűek körében kimagasló. Az EMNP a szavazatok 2 százalékára számíthat, nem lépné át a bejutáshoz szükséges küszöböt.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X