Az "igazságharc" folytatását ígérte Tőkés László


-A A+

A szabadságharc és az "igazságharc" folytatását ígérte a romániai rendszerváltó forradalom 23. évfordulója alkalmából tartott hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő.

Az 1989-es romániai forradalmi változásokat elindító egykori temesvári lelkipásztor "évfordulós ajándékként" említette, hogy a decemberi választások Romániában "posztkommunista visszarendeződést" eredményeztek. Úgy értékelte, Romániának ezúttal sem sikerült megszabadulnia a diktatúra örökségétől.

"Huszonhárom évvel Temesvár Szabadító Karácsonya után meg kell állapítanunk, hogy: még mindig nem voltunk képesek szembenézni a kommunista múlt bűneivel; gyengék voltunk elszámoltatni a vétkeseket; restek voltunk megtisztítani a társadalmi - és egyházi - közéletet. Nem csoda hát, hogy újból feltámadt a múlt, és a kommunizmus kísértete jár közöttünk" - fogalmazott az évforduló alkalmából kiadott nyilatkozatában Tőkés László.25575

Az EP-képviselő sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is a kommunizmusra jellemző egypártrendszeri hagyományt folytatja, ezért politikusai hamisan hivatkoznak a 89-es eszmei gyökerekre.

"Nem kérdéses számunkra, hogy nem a posztkommunista román kormányban lenne a helyünk, hanem folytatnunk kellene a rendszerváltozást" - jelentette ki az RMDSZ lehetséges kormányzati szerepvállalásával kapcsolatban Tőkés László. Úgy vélte, az RMDSZ a demokratikus átalakulás kerékkötőjévé vált, akárcsak Magyarországon a Magyar Szocialista Párt (MSZP).

Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a romániai magyarok RMDSZ-re leadott szavazatai nem jelentik azt, hogy a magyarok elpártoltak mellőle. Hozzátette, 1989-es harcában is csak kevesen álltak mellette, de akkor is érezte, és közvetve most is érzi a közösség morális támogatását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X