Kereskényi Gábor: választást kell nyernünk, nem közvélemény-kutatást


-A A+

Szatmárnémetiben az RMDSZ Kereskényi Gábort indította a polgármesteri szék megszerzéséért. A fiatal jelölt szerint a szövetség a párbeszéd jegyében folytatja a kampányt, célkitűzéseik pedig a város fejlődését szolgáló, megvalósítható tervek. A tét Szatmárnémeti jövője – nyilatkozta a Mszolnak. Az interjú a jelölteket bemutató cikksorozatunk része.

Országszerte nagy figyelemmel követik a Szatmárnémeti polgármesteri-választást, hiszen újra nagy az esély, hogy magyar polgármestere legyen a városnak. Mennyire lehet garancia a román pártok megosztottsága a győzelemre?

Vezetőváltó hangulat uralkodik a városban, mindenki érzi, hogy nagy a tét, mindenki érti a változás fontosságát. A szatmáriak nemzetiségtől függetlenül a megvalósítások hiányával tarkított, kaotikus városvezetés ellen lépnek fel idén. A központi RMDSZ és Kelemen Hunor szövetségi elnök is többször kijelentette, hogy országos szinten is komoly a tét a város visszanyerése. Erdély sok településről érkezik a biztatás, de nemcsak innen: legutoljára például Beregszászról, testvérvárosunkból. Ugyanakkor a legfontosabb az, hogy a helyi emberek mit gondolnak az idei helyhatósági választások tétjéről.

A közvélemény-kutatások eddig pozitívan vélekednek az esélyeiről, mi lehet az RMDSZ erőssége a többi párttal szemben?

Független szakértők valóban erről beszélnek, viszont mi nem közvélemény-kutatásokat akarunk nyerni, hanem választást: a szatmáriakkal együtt változtatni a város jelenlegi helyzetén, újra esélyt adni a fejlődésre.  Az esélylatolgatásokat a politológusokra hagyjuk. Mi, a már hónapokkal ezelőtt elkezdett, a szatmáriakkal folytatott párbeszéd jegyében folytatjuk kampányunkat. Ezeken a beszélgetéseken kiderült és jó érzés volt látni, hogy a városfejlesztési programunk összhangban van azzal, amit a szatmárnémetiek is megvalósítható, kivitelezhető, a városnak fontos elképzeléseknek tartanak. Ez ad erőt a további munkához.

Egyértelmű, hogy a szatmári magyarság önt támogatja, emellett úgy tűnik, hogy a román anyanyelvű lakosság körében is egyre népszerűbb. Tesznek lépéseket a román szavazók megnyerésére?

Az a tény, hogy tízen szállnak versenybe a polgármesteri székért egyértelműen azzal magyarázható, hogy a városban – nemzetiségtől függetlenül – óriási az elégedetlenség a jelenlegi vezetéssel szemben. Ha csak a járdák és utak állapotára, a közszolgáltatások minőségére vagy a közlekedésben tapasztalható káoszra gondolunk, az minden magyar, román és sváb lakost egyaránt zavar. Természetesen igyekszünk megszólítani a román választókat is, hiszen egy önkormányzati vezetői tisztség nem egy nemzeti kisebbség képviseletét jelenti, mint a mostani parlamenti munka nagy része, hanem az egész közösség képviseletét. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a román nyelvű médiában is jelen legyünk, a teljes kampány két nyelven folyik, de a legfontosabb, hogy a személyes megkeresések során nagyon sok és pozitív visszajelzést kaptunk a város román anyanyelvű lakosaitól.

Egy jól összeszedett és széleskörű választási programmal rendelkezik, melyek azok a pontok amelyek megvalósítása prioritást fog élvezni?

A választási program, egy hosszabb távú elképzelés arról, hogy mit szeretnénk megvalósítani a városban. Csapatommal egy tíz pontos tevékenységi tervet állítottunk össze, mely magában foglalja, az első és legfontosabb lépéseket. Azt mondjuk, hogy legyen vége a korrupciónak, vagyis minden 10 000 lejnél nagyobb értékű közbeszerzést nyilvánossá fogunk tenni. A lakosoknak tudniuk kell, hogy mire költik a pénzüket. „Rombolás helyett építkezést!” – visszaszerezzük, majd felújítjuk a Pannónia Hotelt, és szatmári építészekkel újratervezzük a belváros és az Újközpont arculatát. „Könnyebb parkolást!” – parkolóházat építünk a városközpontban, rendet teszünk a közlekedésben. „Biztonságos lakásokat!” — működő kaputelefonokat minden lépcsőházba. „Szatmár hazavár!” – 3–5 áras közművesített telkeket biztosítunk a fiatal házasok számára. „Több bicikliutat!” – az elmúlt négy évben épült 0 km helyett legalább 50 km kerékpárutat építünk. „A Szamos-part a város része!” –  rakpartszerűen kiépítjük a folyó két oldalát. „Sportot mindenkinek!” – valamennyi lakónegyedbe műfüves foci- és kosárlabda pályákat építünk. „Korszerű közszállítást!” – felújítjuk a teljes szatmári autóbuszparkot. „Jól fizető munkahelyeket!”– korábban elindítottuk, most kiterjesztjük a beruházóknak járó adócsökkentést.

Lát-e esély arra, hogy Szatmárnémeti ékkövének, szimbólumának tartott Pannónia szállót restaurálják?

Igen, a Pannónia szálló a szatmárnémeti polgárok számára egy identitást meghatározó elem. A Pannónia szálló a város jelképe. Éppen ezért, mint ahogyan korábban említettem, nagyon fontosnak tartjuk, hogy első lépésben visszaszerezzük az épületet a városnak, ami nyilvánvalóan egy anyagi megterhelést jelent majd. Második lépésben pedig az lesz, hogy a műemlékek felújítására szánt EU-s finanszírozásból felújítsuk.

A kampánya során többször elhangzott: fontosnak tartja, hogy a fiatalok Szatmárnémetiben maradjanak. Mit tud tenni ennek érdekében és hogyan tudja megszólítani őket?

Azt tapasztalom, hogy két nagyon fontos dolog szükséges, azért, hogy a fiataljaink hazajöjjenek, illetve ne menjenek el. Egyik az otthonteremtés, melyet a Szatmár hazavár programunkban foglaltakkal szeretnénk segíteni, vagyis 3-5 áras közművesített telkeket biztosítanánk a fiatal házasok számára. Nekik vállalniuk kell, hogy két éven belül lakóházat építenek a telekre, és legalább tíz évig Szatmárnémetiben maradnak. Ennél azonban fontosabb a nem csak a fiatalokat érintő másik lépés, a gazdaságfejlesztés. Lendületbe kell hozni a helyi gazdaságot. Az önkormányzatnak oda kell figyelnie az itt tevékenykedő vállalkozókra. Mindenki azt szajkózza, hogy új befektetőket kell hozni, de az elmúlt 26 évben senki nem beszélt az itthon küszködő vállalkozókról, akikkel ugyanúgy foglalkozni kellene. Az új befektetők ide csalogatása is nagyon fontos, hiszen ingatlanadó kedvezményt szeretnénk biztosítani tanácsos kollegáimmal azoknak a cégeknek, melyek a városban kívánnak befektetni és új munkahelyeket létrehozni. Ugyanakkor nem csak a betanított munkások számára szeretnénk megélhetést biztosítani, hanem jól fizető, felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyeket is megteremteni.

Vannak-e stratégiái a szatmári sportélet újra fellendítésére?

Igen, a sport is nagyon fontos számunkra! Mi voltunk azok, akik a múlt mandátumban ismét felrajzoltuk Szatmárnémetit a román sporttérképre és ezt folytatni akarjuk. Míg korábban teltházas kosár-, és kézilabda mérkőzéseink voltak, jelenleg alig 20-30 ember lézeng a lelátókon. Űjra eredményessé kell tenni a női és a férfi kézilabda csapatainkat. Legalább ennyire fontos, hogy a híresztelések ellenére nem kívánjuk megszüntetni a már meglévő szakágakat, hanem egy átgondolt, koherens finanszírozási rendszerben akarjuk működtetni azokat.

Sportszerető ember hírében áll, mennyi ideje jut áldozni ezen szenvedélyének a kampányban?

Csütörtökönként szoktunk eljárni focizni a barátaimmal, erre azonban az elmúlt hetekben nem volt lehetőségem, viszont ezt az időszakot nem töltöttem hiába, hiszen szobaálltam a szatmáriakkal. Én többször mondtam már, hogy a kézfogásos RMDSZ-ben hiszek, éppen ezért délutánonként az ajtóról, ajtóra kampányt folytattuk. Ugyanakkor a jövőben azt szeretném, ha mindkettő megmaradna, vagyis a rendszeres focimeccseinkre és a beszélgetésre is lenne lehetőségünk.

Hogyan viseli a családja, hogy a kampányban kevesebb időt tud velük tölteni?

A feleségem, Noémi, tegnap fogalmazta meg egy interjúban, hogy amikor mi megismerkedtünk, én már akkor is közélettel foglalkoztam, ami köztudottan nem egy 8 órás munkahely – tehát nem árultam zsákbamacskát. Nagyon sokat segít nekem, számomra ő a lelki hátország. Este, amikor hazaérek, nekem nagy öröm Fannikával, a kislányommal játszani, és a feleségemmel megosztani gondolataimat – miközben megsimogatom a gömbölyödő pocakját. Gyakorló apa vagyok, pár héten belül pedig születik a második gyerekünk, akit már nagyon várunk már.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X