Kelemen Hunor: csak Kereskényi és Soós hozhat változást Szatmáron és Marosvásárhelyen


-A A+

A szavazók mozgósítását tartja a legfontosabbnak a törvény szigorításával átlátszónak szánt, de a túlszabályozás miatt láthatatlanná vált kampány utolsó napjaiban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke Kovács Péter ügyvezető elnökkel tartott Kolozsváron hétfőn sajtótájékoztatót, amelyen bemutatkozott Vincze Loránt, a FUEN frissen megválasztott vezetője is.

Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ a magas részvételi arányt azért is tartja fontosnak, mert ez adja a legitimitását a megválasztott önkormányzati vezetőknek. „Erős legitimitással sokkal könnyebb lesz dolgozni az önkormányzatokban a parlamenti választások után várható alkotmánymódosítást követően, a közigazgatási reformok beindulásakor” – jelentette ki.

A politikus emlékeztetett: az RMDSZ már kampány elején a közösség szolgálatát tűzte ki célul, és ez határozta meg a jelöltjei kiválasztását is. „A közösség szemében is hiteles embereket indítottunk, akiknek vannak jó megoldásaik a helyi problémákra. A cél a közjó szolgálata, az RMDSZ jó választási eredménye ennek az eszköze” – fogalmazott a szövetségi elnök. A választások külön tétjének nevezte az erdélyi magyar közösség etnikai identitása megőrzésének biztonságát. „Ebben évek óta megbízható partner az RMDSZ” – tette hozzá.

Kelemen Hunor szavai szerint az RMDSZ a négy évvel ezelőtti eredmények elérésére számít az idei helyhatósági választásokon. Szerinte jó esély van arra, hogy Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor megnyerje a polgármester-választást. „Az RMDSZ jelöltje az egyetlen, aki leválthatja a mostani polgármestert, akivel még azok is elégedetlenek, akik négy éve támogatták. A város ugyanis négy éve stagnál” – fejtette ki a szövetségi elnök.

Kérdésre válaszolva Kelemen Hunor megerősítette: az RMDSZ támogatja, hogy jelöltjei sok helyütt a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételével kampányolnak, a szövetség pedig a maga részéről úgy döntött, hogy a választások után saját költségvetésének adatait is nyilvánosságra hozza honlapján.

Akárcsak Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen is a magyar jelölt, Soós Zoltán az egyetlen, aki leválthatja Dorin Floreát a politikus szerint. Elmondta: a legfrissebb felmérések is igazolják, hogy a közvélemény-kutatásokban harmadik helyre rangsorolt Dan Mașca (Szabad Emberek Pártja – POL) támogatottsága is messze alulmarad a Soóséhoz és Floreához képest. „Azt kell mondanom, hogy aki le akarja váltani Dorin Floreát, de nem Soós Zoltánra szavaz, az a jelenlegi polgármestert támogatja” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek a két nagyváros polgármesteri tisztségének megszerzése mellett arra is valós esélye van, hogy - Hargita és Kovászna megye mellett - további két megyében, Maros és Szatmár megyében is megyei önkormányzati elnöki tisztséghez jusson: ehhez mindkét megyében erős RMDSZ-frakcióra van szükség. Újságírói kérdésre elmondta: a helyszíntől és a választási eredményektől függ, hogy milyen pártokkal szövetkezik az önkormányzatokban az RMDSZ június 5. után.

Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN frissen megválasztott elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az RMDSZ támogatása nélkül nem sikerült volna elnyernie a tisztséget. A fiatal politikus szerint az őshonos kisebbségek ernyőszervezete az egyik eszköz arra, hogy az európai fórumok megismerjék az erdélyi magyar közösség jogsérelmeit. A FUEN egyik feladatának nevezte a közvetítést a többség és kisebbség helyi viszonyának rendezésében. „A magyar közösséget most a többséggel folytatott párbeszéd beindítása, a jogok bővítése foglalkoztatja, az autonómiától, a kollektív jogoktól távol állunk.  Azt érezzük, soha nincs napirenden a kisebbségi kérdés rendezése Romániában” – fogalmazott Vincze. Ezért szerinte fontos lenne a többség és kisebbség közötti viszonyt egy fajta társadalmi paktummal rendezni. 

Átlátszó kampányból nem látszó kampány

Kovács Péter ügyvezető elnök és kampányfőnök arról számolt be, hogy az RMDSZ-nek összesen 8749 jelöltje van, ebből 292 polgármesterjelölt, 7841 helyi tanácsosjelölt és 616 megyei tanácsosjelölt. A jelöltek egynegyede – 2125 – nő, egyharmaduk pedig új. Az RMDSZ kampányköltségvetését száz százalékban adományokból és tagsági díjakból biztosítja – hangsúlyozta a politikus.

Kovács Péter szerint a jogalkotók átlátszó kampányt akartak, amiből végül egy „nem látszó” kampány sikeredett. Megjegyezte, visszáságai ellenére a szigorúbb törvény az RMDSZ-nek kedvez, mert a szövetség amúgy is kis költségvetésű kampányt bonyolított le. „A sok személyes beszélgetés a kulcsa a korteskedésünknek, az eredményeinkre alapozunk” – magyarázta. Szerinte azonban visszaüthet, hogy nincs kampányhangulat az országban, mert így kevesebben élnek majd a szavazati jogukkal.

Az ügyvezető elnök tájékoztatása szerint jelenleg a mozgósítás időszaka zajlik az RMDSZ kampányában. Mozgósító üzeneteik pedig négy lábon állnak: az RMDSZ az egyetlen szervezet, amely a közösségnek biztonságot tud szavatolni, az egyetlen szervezet, amely minden politikai szinten képviseli a magyar közösség érdekeit, a szövetség mögött komoly eredmények állnak, illetve a szövetségre adott szavazatok nem vesznek el.








EZT OLVASTA MÁR?

X