Klaus Johannis reagált Vlagyimir Putyin fenyegetéseire


-A A+

„Nem félemlítenek meg bennünket az amerikai rakétapajzs romániai elemeinek üzembe helyezését követő orosz fenyegetőzések” – jelentette ki kedden Klaus Johannis egy bukaresti biztonságpolitikai fórumon.

Az államfő a Fekete-tenger térségének biztonságáról tartott rendezvényen mondott beszédet. „Ma már olyan provokációkkal és fenyegetőzésekkel kell szembenéznünk a régióban, amelyekre nem számítottunk” – jelentette ki Johannis Oroszországra utalva. Szerinte Moszkva a nemzetközi jogot megsértve egyre agresszívebben viszonyul a szomszédjaihoz.

Mint ismert, az elmúlt napokban Oroszország több alkalommal is kemény hangnemű állásfoglalásokban bírálta a deveselui amerikai katonai bázis miatt Romániát, illetve Lengyelországot is, amiért szintén befogadja az amerikai rakétapajzs elemeit.

Legutóbb Vlagyimir Putyin személyesen is állást foglalt az ügyben. Kijelentette: Románia és Lengyelország Oroszország „célkeresztjébe” kerülhet az amerikai rakétapajzs miatt. Nyilatkozatára korábban a román és a lengyel külügy is reagált.








EZT OLVASTA MÁR?

X