Összeállt a második Ponta-kormány névsora


-A A+

Közzétette új kormánya névsorát szerdán Victor Ponta miniszterelnök, a választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke.

A kormányban több személycsere lesz, de - többek között - Titus Corlăţean külügyminiszter és Mona Pivniceru igazságügy-miniszter a második Ponta kormánynak is tagja lesz. A tárcákat az USL-t alkotó jobb- és balközép pártok paritásos alapon osztották el.

A kabinet szerkezete is változik, az eddigi egy helyett három miniszterelnök-helyettese lesz a 20-ról 27 tagúra bővülő román kormánynak. Ponta szerint a cél az volt, hogy az Európai Bizottság minden biztosának legyen megfelelője a román kormányban.pontakormany

Miniszterelnök-helyettesi ranggal vesz majd részt a kabinet munkájában a liberális Daniel Chiţoiu a pénzügyi, illetve a szociáldemokrata Liviu Dragnea a közigazgatási és területfejlesztési tárca vezetője. A kormányban létrehoznak egy nemzetbiztonsági ügyekért felelős tárca nélküli miniszterelnök-helyettesi tisztséget, amelyet Gabriel Oprea, az Ungureanu-kormány volt védelmi minisztere tölt majd be.

Micea Duşa jelenlegi belügyminiszter révén a védelmi tárca a szociáldemokratákhoz kerül, míg az új belügyminiszter a liberális Radu Stroe lesz. A mostani gazdasági tárcát több részre bontva újjáalakul az ipari és kereskedelmi minisztérium a liberális Varujan Vosganian irányítása alatt, és létrehozzák az energiaügyi tárcát a szociáldemokrata Constantin Niţă vezetésével. Nem lesz már külön európai ügyekért felelős minisztérium, de külön tárca foglalkozik majd az európai források menedzsmentjével a liberális Eugen Teodorovici irányításával.

Tárca nélküli miniszter felel majd a költségvetésért, a tudományos kutatásért, a nagy infrastrukturális beruházásokért, a társadalmi párbeszédért, a parlamenti kapcsolatokért és a külhoni románok támogatásáért.

A második Ponta-kormány tagjanak névsora:

Kormányfőhelyettesek:

Liviu Dragnealiviu-dragnea

Daniel Chiţoiudaniel-chitoiu

Gabriel OpreaGabriel-Oprea

Miniszterek:

1. Költségvetés - Liviu Voinea (PSD)Liviu-Voinea

2. Közberuházások - Dan Şova (PSD), tárca nélküli miniszterdan-sova

3. Energia - Constantin Niţă (PSD)constantin-nita

4. Távközlés - Dan Nica (PSD)dan-nica

5. Védelem - Mircea Duşa (PSD)Mircea-Dusa

6. Külügy - Titus Corlăţean (PSD)titus corlatean

7. Közigazgatás és regionális fejlesztés - Liviu Dragnea (PSD), kormányfő-helyettesliviu-dragnea

8. Európai uniós alapok - Eugen Teodorovici (PSD)eugen-Teodorovici

9. Ipar, kereskedelem, versenyképesség - Varujan Vosganian (PNL)Varujan-vosganian

10. Környezetvédelem - Rovana Plumb (PSD)rovana plumb

11. Oktatás - Remus Pricopie (PSD)remus-pricopie

12. Belügy - Radu Stroe (PNL)radu-stroe

13. Munkaügy - Mariana Câmpeanu (PNL)Mariana Campeanu

14. Kultúra - Daniel Barbu (PNL)Daniel-Barbu

15. Szállításügy - Relu Fenechiu (PNL)Relu-Fenechiu

16. Pénzügy - Daniel Chiţoiu (PNL), kormányfő-helyettesdaniel-chitoiu

17. Mezőgazdaság - Daniel Constantin (PC)Daniel-Constantin

18. Kkv-k, turizmus, üzleti környezet - Maria Grapini (PC)Maria Grapini

19. Egészségügy - Eugen Nicolăescu (PNL)Eugen Nicolaescu

20. Igazságügy - Mona Pivnicerumona pivniceru

21. Erdő- és vízgazdálkodás - Lucia Varga (PNL)Lucia-Varga

22. Ifjúság és sport - Nicolae Bănicioiu (PSD)Nicolae-Banicioiu

23. Parlamenti kapcsolatok - Mihai Voicu (PNL), tárca nélküli minisztermihai-voicu

24. Társadalmi párbeszéd - Doina Pană, tárca nélküli miniszterpana-adriana-doina

25. Külhoni románok - Cristian David (PNL), tárca nélküli miniszterCristian-David

26. Kutatás - Mihnea Costoiu (PSD), tárca nélküli minisztermihnea-costoiu

Victor Ponta pénteken kér bizalmi szavazást a parlamenttől új kormányának programjáról és összetételéről.

Cikkünk frissül








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X