Urnazárás előtt elfogyhatnak a szavazólapok Marosvásárhelyen


-A A+

Információink szerint Marosásárhelyen a 31-es szavazókörzetben nincs elegendő szavazócédula, így aki túl későn kap észbe, már nem tud élni a szavazati jogával.

Mint korábban megírtuk, a prefektúra hibájából a szükségesnél 60 ezerrel kevesebb szavazólapot nyomtattak Maros megyében. Úgy tudjuk: jelenleg több ezer szavazócédulát a prefektúrán őriznek.

Ezek sorsáról egyelőre semmit nem tudni, ugyanis szombat éjfél előtt fél órával érkeztek a kormányhivatalba. A törvény értelmében legkésőbb éjfélig el kellett volna juttatni ezeket a szavazókörzetekhez, ami fizikai lehetetlenség.

Szintén a törvény írja elő, hogy a szavazókörzeteknek a választást megelőző napon kellett volna átvenniük a szavazólapokat, a jogszabály által előírt számban, ami a szavazójoggal rendelkező polgárok száma plusz 10 százalék.  A megyei választási bizottság információi szerint a szükséges szavazólapok alig 97 százaléka érkezett meg Maros megyébe.

Soós Zoltán független jelölt kampánystábja szerint a szavazócédulák nyomtatása ügyében is törvénysértés történt. A 115/2015 törvény 60. cikkelye (4) bekezdésének értelmében a szavazócédulákat 10 nappal a választások előtt kell kinyomtatni. Ehhez képest Maros megyébe olyan szavazócédulák is érkeztek, amelyeket szombaton nyomtattak.

A Maros megyébe érkező szavazólapokat egyébként Gyulafehérváron nyomtatják. Ezek megrendeléséért és kiszállításáért a megyei prefektúra felel. Eddig már több párt kérte Lucian Goga prefektus lemondását.








EZT OLVASTA MÁR?

X