Lemondásra szólították fel a néppártosokat Bihar megyében


-A A+

Lemondásra szólította fel Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hétfőn Nagyváradon Tőkés László EP-képviselőt, Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökét, Zatykó Gyulát, a párt országos alelnökét valamint Csomortányi Istvánt, a párt Bihar megyei elnökét.

„A felelős európai politikusok hasonló helyzetben lemondanak, és ennek pillanata most jött el, hiszen a választási eredmények kiértékelése során kiderült, hogy a néppárt jelöltjei sem a megyei, sem a váradi önkormányzati képviselőtestületbe nem jutottak be” – hangzott el. Az ügyvezető elnök szerint egyetlen dolgok értek el: gyengítették a magyar közösség képviseletét, ezért le kellene mondaniuk, és visszavonulniuk a közélettől. „A néppártosok annyit értek el, hogy a nemzeti liberális pátnak kétharmada lett a váradi tanácsban, és néhányezer magyar szavazata szemétkosárba került” – fogalmazott Szabó Ödön.

„Egyszer lehet hibázni, kétszer hibázni még elmegy, harmadszor hibázni bolondság negyedszer hibázni pedig árulás” – mondta Szabó Ödön. Szerinte világosan ki kell mondani „ha ezen az úton haladnak tovább Szilágyi, Tőkés, Zatykó és Csomortányi urak a magyar nemzet árulói.” Hozzátette: egy ideig játszhatsz a közösséged sorsával, de hagyni, hogy a közösség ne számítson, több mint hiba és naivitás.








EZT OLVASTA MÁR?

X