A parlament a mezőgazdasági miniszter leváltását kezdeményezte


-A A+

A képviselőház Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter leváltását követelő, úgynevezett egyszerű indítványt fogadott el szerdán, mert elégedetlen a munkájával.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) által beterjesztett indítványt nagy többséggel szavazta meg a testület. A miniszter mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái sem álltak ki, a liberálisok tartózkodtak a szavazásnál. 

Irimescunak főleg azt rótták fel, hogy késik a gazdáknak járó állami támogatások kifizetése.

Romániában az egyszerű indítvány a bizalmatlansági indítványhoz hasonló politikai eszköz, de nem kötelezi a kormányfőt minisztere leváltására. A szakértői kormányt vezető Dacian Cioloș miniszterelnök ugyanakkor többször nyomatékosította, hogy mandátuma idején figyelembe fogja venni a parlament döntéseit.

Liviu Dragnea, a PSD elnöke a parlamenti szavazás után úgy nyilatkozott, hogy Irimescu nem maradhat tisztségében, és reméli, hogy a miniszterelnök leváltja. Alina Gorghiu, a liberálisok társelnöke is kijelentette, hogy Irimescunak figyelembe kell vennie a parlament döntését, és távoznia kell.

Az egyszerű indítvány szerint a mezőgazdaság jelenleg "katasztrofális" állapotban van, s ehhez hozzájárult az is, hogy akadozik az európai uniós pénzek lehívása, de a minisztérium az öntözőrendszerek fejlesztése terén sem teljesítette a célokat.

Kedden mintegy 2 ezer állattartó gazda tüntetett a parlament előtt az állami támogatások folyósításának késlekedése miatt. A miniszter jövő hétre ígérte a kifizetések elkezdését.

Ez volt az első egyszerű indítvány, amelyet a parlament a tavaly novembertől hivatalban levő Cioloș-kormány egyik minisztere ellen fogadott el. 








EZT OLVASTA MÁR?

X