Kelemen: nem vagyunk hajlandóak hűségesküt tenni


-A A+

Nyilatkozatban foglalt állást csütörtökön Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ és a Szociál-Liberális Szövetség közötti elvi egyezségről, illetve e megállapodás liberálisok részéről történő egyoldalú megszegéséről. A politikus állásfoglalását teljes terjedelmében közöljük.kelemen-hunor

Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilatkozata

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kormányzást mindig eszköznek tekintette, egy olyan eszköznek, amely által hangsúlyosan képviselheti a magyar emberek érdekeit. Ennek az országnak a politikai berendezkedése sajnos még olyan, hogy a bővített kisebbségi jogokat, a magyarok által lakott települések fejlesztését és jólétét szinte kizárólagosan csak kormányzati szerepből lehet elérni.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára a kormánykoalíció soha nem volt kényszer. A kormányzásban való részvétel nagyobb mozgásteret, több lehetőséget ad – de csak akkor, ha partnerek hozzák létre a koalíciót. Ez a feltétel most nem állt fenn. A győztes pártszövetségből már a választás éjszakája óta olyan hangok hallatszottak, hogy az RMDSZ-re nincs igazán szükség Románia kormányzásához. Vagy ha mégis, legfeljebb egyfajta dísznek: azt mutatni az Európai Unió felé, hogy az USL nem él vissza az erőfölényével, azt demonstrálni, hogy partnerségre törekszik.

Azért nem léptünk koalícióra a Szociál – Liberális Szövetséggel, mert a pártszövetségen belül nem volt konszenzus ebben a kérdésben. A Liberális Párt számára, úgy tűnik, nem csak a választási kampány része volt, hogy magyarellenes politikai megnyilatkozásokat tegyen, így megakadályozta azt, hogy a miniszterelnök akarata érvényesüljön.

A Szociál – Liberális Szövetséggel létezett egy elvi egyezség, amely mindössze néhány sorból állt, ebben a felek kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a választások után együtt fognak kormányozni, függetlenül attól, hogy ötven százalék alatti vagy feletti eredményt ér el a választásokon az USL. Az elvi egyezségről nem a saját fejemtől döntöttem, sokan tudtak erről: parlamenti képviselők, szenátorok, megyei elnökök, hiszen a Szövetségen belül folyamatos az egyeztetés.

Ismerve a választási eredmények előrejelzéseit, azt, hogy a Szociál – Liberális Szövetség megnyeri a parlamenti székek nagy részét, tudatában léve az elkövetkező időszak politikai döntéseinek fontosságával – alkotmánymódosítás, fejlesztési régiók átszervezése, ingatlan-visszaszolgáltatás – a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek az volt a célkitűzése, hogy mindezeket a döntéseket ne lehessen a magyar közösség véleményének figyelembevétele nélkül meghozni, hogy megkerülhetetlenné váljunk. Számunkra ez a helyzet biztosítja a közösségi és kisebbségi jogok bővítésének lehetőségét, a magyar közösség érdekeinek érvényesítését.

A tárgyalások során azonban a liberális pártelnök azt kérte tőlünk, hogy mondjunk le az alkotmány egyes cikkelyében szereplő nemzetállami kitétel módosításáról. Ezt nem tudtuk vállalni, mert semmiféle hűségesküt nem vagyunk hajlandóak tenni, úgy gondoljuk, hogy ilyent nem kérhet tőlünk senki, illetve, ha kér, akkor erre a kérésre csakis elutasító választ kaphat. Igenis, fenn fogjuk tartani a nemzetállam kitétel módosítására vonatkozó javaslatunkat az alkotmány módosításakor. Nem kérhetik azt tőlünk, hogy román állampolgárként, ennek az országnak adófizető polgáraiként, olyan közösségként, amely értéket teremtett ezen a földön, ebben a kérdésben visszalépjünk.

Az RMDSZ a magyarság érdekeinek képviseletére jött létre épp ezekben a napokban, 23 évvel ezelőtt. Szolgáltuk ezt a célt ellenzékben, szolgáltuk kormányon. Ebben a választási ciklusban ellenzéki szerepre készülünk. Az új kormány előtt elodázhatatlan alkotmányozási feladatok állnak. Mi ebben a munkában, ahogyan eddig, úgy a jövőben is szívesen részt veszünk. Partnerként számíthat ránk az, aki partnernek tekint.

Az ellenzéki szerep lehetővé teszi azt is, hogy több figyelmet szenteljünk magunknak. Ahogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén is mondtam, önvizsgálatra van szükség. Összegeznünk kell a kampány és a választások tapasztalatait, feltárni az okokat, hogy miért veszítettünk szavazatokat. Az elmúlt esztendők hibáiból tanulva, azokat kiigazítva kell folytatnunk utunkat.

Akármi is történt, egy valami bizonyos: az RMDSZ, ahogyan eddig, úgy a jövőben is legjobb tudása és tapasztalata szerint fogja szolgálni a romániai magyarság közös céljait: magyar identitásunk megőrzését és az életszínvonal emelését az erdélyi régiókban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X