Megmenekült a fogdától Ion Stan képviselő


-A A+

Elutasította pénteken a képviselőház a korrupcióval gyanúsított Ion Stan szociáldemokrata honatya előzetes letartóztatását. A politikus mentelmi jogának felfüggesztését a korrupcióellenes ügyészség kérte.

A plénumban 226-an szavaztak arra, hogy Stan szabadlábon tölthesse az ünnepeket, 145-en fogdába küldték volna képviselőtársukat. Az RMDSZ frakcióvezetője, Máté András a maszol.ro-nak elmondta, a frakció tagjai lelkiismeretük szerint szavaztak, nem alakítottak ki egységes álláspontot ebben a kérdésben.

Ion Stan felszólalásában politikai indíttatásúnak minősítette az ellene indított bűnvádi eljárást. „Megaláztak, sárral dobáltak" – fejtegette. Hasonlóan vélekedett Radu Popa, a Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD) frakcióvezetője is, aki azonban azt mondta: a PP-DD képviselői a gyanúsított mentelmi jogának felfüggesztése mellett szavaznak.stan

„Stan képviselő úr 67 templomot épített Dâmbovița megyében. Előzetes letartóztatása politikai utasításra történik, ám frakciónk megszavazza mentelmi jogának felfüggesztését, nehogy azt mondjátok, hogy a PP-DD oltalmazni akarja a korrupt politikusokat" – üzente a Szociál-Liberális Szövetség (USL) képviselőihez Radu Popa.

A Demokrata-Liberális Párt (PDL) frakciójának vezetője, Mihai Stănișoara szerint Ion Stan jobban tette volna, ha lemond a mandátumáról. Közölte, hog a PDL egyetért az ügyészség kérésével, és a képviselő mentelmi jogának felfüggesztése mellett szavaz, mert nem akarják akadályozni munkájában az igazságszolgáltatást.

Ponta: kizárjuk Stant a PSD-ből

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta az ülés után a sajtónak azt mondta, megszavazta pártbeli kollégája mentelmi jogának felfüggesztését, és csalódottan vette tudomásul a parlament döntését. „A schengeni csatlakozás és a román igazságügy helyzetének brüsszeli monitorizálása szempontjából rossz üzenete van a szavazás végeredményének" – fogalmazott a kinevezett miniszterelnök.

Ponta egyben felkérte Stant, mondjon le képviselői mandátumáról és lépjen ki a PSD-ből, és ha ez utóbbi lépést nem teszi meg önként, kizárják a pártból. Közölte, ismeri a politikus elleni vádakat, tanulmányozta a bűnvádi dossziét, és indokoltnak tartja az előzetes letartóztatását.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X