Törvényértelmezés: nem büntethetők a 2013 előtt rokonaikat alkalmazó honatyák


-A A+

Egy értelmező törvény elfogadásával korlátozta a családtagjaikat irodájukban alkalmazó képviselők és szenátorok büntethetőségét a parlament szerdán.

A képviselőház és szenátus együttes ülésén csaknem egyhangúan - egyetlen tartózkodással - szavazta meg azt az értelmezést, amely szerint a törvényhozók esetében csak 2013 augusztusától kezdődően számít jogsértésnek a családtagok alkalmazása, mert akkor lépett hatályba ennek tilalma a képviselők és szenátorok jogállásáról szóló törvényben.

Mint ismert, a tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) több mint 30 érintett törvényhozó ellen indított eddig eljárást, arra hivatkozva, hogy már a 2003-ból származó, a korrupciós cselekményeket büntető törvény alapján is összeférhetetlenségnek számít a családtagok alkalmazása a parlamenti irodákban.

Több honatyát korábban jogerősen el is ítéltek emiatt. Egyikük Máté András, az RMDSZ frakcióvezetője, akire hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki, mert a feleségét alkalmazta az irodájában. „A ma elfogadott, új értelmezés szerint, mivel 2012 előtt nem volt megtiltva a rokonok alkalmazása, nem jár semmilyen jogi következménnyel, ha valaki ezt a tiltás előtt megtette” – magyarázta a Maszolnak. Hozzátette, ilyen értelemben az ügyében hozott bírósági ítéletnek sincs már semmilyen jogi következménye.








EZT OLVASTA MÁR?

X