Arad megyében három alpolgármestere már van az RMDSZ-nek


-A A+

Eddig három településen választottak magyar alpolgármestert az Arad megyei települések helyi tanácsainak alakuló ülésein.

Mint megírtuk, csütörtökön Bognár Leventét ötödször választották meg Arad alpolgármesterének, rajta kívül a megyeszékhely melletti Sofronya községben is a magyar érdekvédelmi szövetség jelöltje lett az alpolgármester a szentpáli illetőségű Sandu Krisztián személyében.

Pénteken a Bánság és a Partium határán lévő Vinga községben is megalakult a helyi tanács, amelynek a 9 Nemzeti Liberális Párti (PNL) képviselőn kívül tagja 2-2 RMDSZ-es, szociáldemokrata párti és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) színeiben bejutott választott.

A nemzeti liberálisokkal kötött megyei szintű partnerség eredményeként RMDSZ-es alpolgármestert választottak: a majláthfalvi Andresz József 12 szavazatot kapott. Beiktatása után elmondta, hogy 1968 óta, amióta az addig közigazgatásilag önálló Majláthfalvát Vingához csatolták, a 90 százalékban magyarlakta falunak nem volt képviselője a községi végrehajtásban.

Azonban nem mindenütt működik a PNL és az RMDSZ között kötött stratégiai partnerség, amely értelmében kölcsönösen támogatják egymás jelöltjeit. A több mint 40 százalékban magyarok lakta Zimándújfalu községben, ahol eddig RMDSZ-es alpolgármester volt Kocsis József személyében, a helyi tanácsban többséget (7 mandátumot) szerzett PNL hallani sem akart magyar alpolgármesterről, így a csütörtöki alakuló ülésen a liberálisok soraiból választották meg a településvezető helyettesét. Az RMDSZ-nek az eddigi öt helyett csak négy tanácsosa van.

Sokkal durvábban játszották ki az RMDSZ-t Varsándon. Tóth Mihály, a helyi tanács egyetlen RMDSZ-es tagja a választások előtt azért lépett vissza a polgármesterjelöltségtől, mert a PNL megígérte az RMDSZ-nek az alpolgármesteri tisztséget. A tanács csütörtöki alakuló ülésén azonban a PNL-ben politizáló magyar származású (de már több pártban megfordult) Mód Lászlót választották.

Tőzmiskén Haász Tibor polgármestertől megtudtuk, hogy szociáldemokrata alpolgármestert választottak, Szinte községben pedig, ahol Erdős Bálint személyében ugyancsak RMDSZ-es a településvezető, az alakuló ülésen nem sikerült az alpolgármester személyét illetően megegyezniük a pártoknak.

A magyarok által jelentős számban lakott Pécskán, Németperegen, Kisiratoson és Nagyiratoson szombaton tartják a helyi tanácsok alakuló ülését.








EZT OLVASTA MÁR?

X