A közigazgatásról törvénykezett az új kormány első ülésén


-A A+

A központi közigazgatás átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet szombaton, első ülésén az új kormány.

Victor Ponta szociálliberális kormánya péntek este lépett hivatalba, miután a parlament nagy többséggel bizalmat szavazott a kabinetnek, amelynek tagjai letették a hivatali esküt Traian Băsescu államfő előtt.

kormany

A 20-ról 27 tagúra bővült román kormány szombati ülésén az egyes minisztériumok hatáskörét tisztázták: ezt tartalmazza a kormány szerkezetének módosításáról szóló jogszabály.

Victor Ponta az ülés után bejelentette, hogy kormánya a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének január 7-re várható érkezéséig az új kormánystruktúrának megfelelően összeállítja a 2013-as költségvetés tervezetét, amelyet az ország hitelezőivel folytatott egyeztetés után január közepén terjesztenek a parlament elé.

A változások közül Ponta kiemelte, hogy a megyei kormánybiztosi hivatalok, az úgynevezett prefektúrák a belügyminisztériumtól a miniszterelnöki hivatalhoz kerültek. A prefektusok hatásköre is változni fog a regionális átszervezés során - tette hozzá a miniszterelnök. Ponta szerint 2013-ban még a parlament tavaszi ülésszaka idején be kell fejezni a közigazgatási régiók megalakítását, ami alkotmánymódosítást is feltételez.

bent

Egy másik fontos változás az, hogy az Országos Útügyi Vállalat (CNADR) a közlekedési tárcától a nagy infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszterhez került. Az országutakat és autópályákat kezelő CNADR-ről azonban rövidesen leválasztják az autópályákat és valójában csak a sztrádaépítési beruházások maradnak Dan Sova tárca nélküli miniszter hatáskörében: az országutak a megalakítandó közigazgatási régiók hatáskörébe kerülnek majd - magyarázta a román kormányfő.

Victor Ponta szerint a miniszterek számának növelése nem eredményez majd több alkalmazottat a központi közigazgatásban. Az államtitkárok kinevezéséről a karácsonyi ünnepek után dönt a bukaresti kormány.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X