Magyar polgármestere van Székelykocsárdnak – interjú Csegezi Edit Zsuzsannával


-A A+

A 2400 lelkes Székelykocsárdnak a rendszerváltás óta két hónapig volt csupán magyar polgármestere. Az idei helyhatósági választásokon azonban a 26 százalékban magyarok lakta községben az RMDSZ jelölje, Csegezi Edit Zsuzsanna nyerte el a tisztséget, így egy teljes mandátum alatt vezetheti a települést. Interjúnk az új magyar polgármestereket és alpolgármestereket bemutató cikksorozatunk része.

Mi a titka annak, hogy egy olyan településen tudott győzni az RMDSZ jelöltjeként, ahol a magyarok számaránya csak 30 százalék alatt van?

Talán az lehet ennek a titka, hogy sok román jelölt indult a választásokon, és a szavazatok megoszlottak közöttük. Összesen haton méretkeztünk meg, öt román jelölt és én egyedüli magyarként.  

Számításai szerint kapott román szavazatokat?

Igen, egész biztosan kaptam, hiszen az emberek ismertek, négy évet dolgoztam a polgármesteri hivatalban, kellő tapasztalatra tettem szert a közigazgatásban.

Ezek szerint nem jelentett hátrányt, hogy nő?

Nem, nem éreztem, hogy hátrányt jelentett volna az, hogy nő vagyok. Mint mondtam, az emberek ismertek, nagyon aktív voltam, kommunikáltam, együtt dolgoztam a román és a magyar közösséggel egyaránt. Egy ilyen kis településen az emberek ismerik egymást, tisztában vannak, hogy ki mire képes. Az iskola igazgatója is nő, és nagyon jól végzi a munkáját, lehet, hogy ez is hozzájárult a sikerhez.

A helyi tanács többsége támogatja önt a munkájában?

Összesen tizenegy tanácsosunk van, az RMDSZ mellett, PNL, PSD, ALDE és az UMPN szerzett mandátumot. És úgy gondolom, hogy igen, támogatnak. A tanácsosok többsége ugyanis polgármesterjelölt volt, a tanácsosi listán is első helyen szerepelt, így velem együtt hat egykori polgármesterjelölt került az önkormányzathoz. Mindenki új tervekkel, sok-sok céllal érkezett a helyi tanácsba, úgy hogy én remélem, támogatni fognak. Szerintem az elődömmel az volt az egyedüli gond, hogy nem kommunikált kellőképpen, nyíltan a tanácsosokkal. Én megpróbálok másképp kommunikálni az önkormányzati képviselőkkel, így azt gondolom, nem lesznek problémák, attól függetlenül, hogy melyik pártokból érkeztek.

Melyek a legsürgősebb megoldásra váró problémák Kocsárdon, és melyek lesznek polgármesterként az első intézkedései?

Az infrastruktúra kérdése a legégetőbb jelenleg a községben, a víz- és a szennyvízhálózat. Befejeztük ugyan a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, de a szennyvíztisztítónk nem működik, ez már egy régi gond, amit megpróbálunk megoldani. Az első intézkedés tehát a szennyvíztisztító rendbetétele lesz. Úgy gondoltam, kihívunk egy szakbizottságot, amely felméri, milyen problémák vannak ott, és ezt próbáljuk elsőként megoldani. A vízhálózat, csatornázás és szennyvíztisztítás olyan szolgáltatások, amelyek nem működnek egymástól függetlenül. Emellett nem kaphatunk engedélyt a szolgáltatások üzemelésére, hogy ha nem működik a szennyvíztisztító.

A kampányban a helyi roma lakosság problémáinak megoldását is megígérte. Melyek ezek a problémák, és hogyan lehet ezeket orvosolni?

Próbáltuk bevonni a roma közösséget a község életébe. Pályáztunk az etnikumközi kapcsolatok hivatalánál is, interetnikus napot szerveztünk, táborba vittük a roma gyerekeket. A gondok megoldása a gyerekek felzárkóztatásával kezdődik – így gondolom. Leginkább erre koncentrálunk. Pedagógus végzettségem van, tisztában vagyok azzal, hogy a gyerekekkel kell kezdeni, ha őket be tudjuk vonni és velük foglalkozunk, akkor rajtuk keresztül a szülőket is meg tudjuk győzni arról, hogy milyen úton érdemes tovább menni.

Mint a helyi Cserevár Egyesületről elnöke, a kultúrát is prioritásként kezelte a programjában. Ez mit jelent?

Az egyesület által eddig is különféle kulturális tevékenységeket szerveztünk, hagyományőrző táborokat, néptáncegyüttest indítottunk. A Cserevár Egyesület segítségével a magyarlapádi néptánctáborba vittük egy hétre a gyerekeket, a Communitas Alapítvány és az RMDSZ támogatásával. A gyerekeknek tetszett, ráhangolódtak és létrejött Kocsárdon is az együttesünk.








EZT OLVASTA MÁR?

X