Mint üzent Victor Ponta Traian Băsescunak?


-A A+

A februári Teleorman megyei időközi választásokon kívül jövőre nem lesznek választások Romániában, „így jut idő komoly dolgokra is” – fogalmazott csütörtökön, az idei utolsó kormányülésen a miniszterelnök.

Victor Ponta örömét fejezte ki, hogy 2013-ban végre a kormányzati munkára összpontosíthat. Emlékeztetett arra, hogy legközelebb 2014-ben tartanak választásokat Romániában, amikor lejár a jelenlegi államfő mandátuma.pontabase

A gandul.info szerint kijelentésével Ponta Traian Băsescunak is üzent. Mondanivalója az volt, hogy a szociálliberális kormánytöbbségnek jövőre nem áll szándékában leváltani az államfőt, ha ugyanis ezt megtenné, 2013-ban előrehozott elnökválasztásokat kellene kiírni.

A csütörtöki kormányülésen Victor Ponta január 9-ig adott határidőt minisztereinek arra, hogy véglegesítsék a tárcák szerkezeti átalakítását és kidolgozzák költségvetés-tervezetüket. A miniszterelnök megerősítette, hogy január 7. és 10. között várható a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének érkezése Bukarestbe, majd az ország hitelezőivel folytatott egyeztetés után az új kormány január közepén terjeszti a 2013-as költségvetés tervezetét a parlament elé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X