Meg vannak számlálva a napjai az RMDSZ-ben a bunkón viselkedő vállalkozónak
Megvonta tőle a politikai támogatást és kizárta soraiból a Kolozs megyei RMDSZ szervezete azt a szászfenesi helyi tanácsost, aki a múlt héten a biciklisávra parkolt Kolozsváron, majd pökhendien kioktatta a kihágást számon kérő járókelőket.
Erről kedden a szervezet állandó tanácsa döntött. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök a Maszolnak elmondta: Székely Istvánnak 15 napja van fellebbezni a Szövetségi Állandó Tanácsnál. Ha az országos testület óvását elutasítja, a vállalkozó nem tagja többé az RMDSZ-nek, és a mandátumát is elveszíti. Helyét a listán következő jelölt veszi át a szászfenesi önkormányzati képviselőtestületben.
Csoma elmondta, a megyei szervezet állandó tanácsának keddi ülésére Székely Istvánt is meghívták, aki azonban külföldön tartózkodik, így nem tudta kifejteni álláspontját a múlt heti incidensről. Mint ismert, a tanácsos lehülyézte és elkergette azokat a járókelőket, akik kifogásolták parkolásának módját.
Székely Istvánnak ez nem volt az első ilyen esete, már máskor is „rajtakapták”, hogy hatalmas luxusautójával egy bevásárlóközpont parkolójában két helyet is elfoglalt a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyekből.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34930 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni