A román ügyészek „mélységesen ellenzik” a török bírák tömeges letartóztatását


-A A+

A román ügyészek egyesülete "mélységesen ellenzi és helyteleníti" több mint 2700 török bíró letartóztatását és tisztségéből való felfüggesztését - közölte csütörtökön az egyesület.

A román ügyészek szakmai szervezete egy állásfoglalást tett közzé, amelyben kifejtette, nem ért egyet a török bírák elleni megtorló akciókkal, valamint egy alkotmánybíró letartóztatásával. Úgy vélik, hogy egy ország bíráinak tömeges letartóztatása az igazságszolgáltatás hatalmi ágként való lenézését jelenti. Hozzátették: az igazságszolgáltatás nélkül nem létezhet demokrácia.

Az ügyészek kéréssel fordultak a Legfelső Bírói Tanácshoz (CSM), a hazai igazságszolgáltatás legfőbb szakmai szervezetéhez, hogy kezdeményezzen valamennyi európai szakmai testvérszervezetnél egy közös állásfoglalást a törökországi állapotokkal kapcsolatban. Azt szeretnék, hogy az európai bírói tanácsok foglaljanak állást közösen a bírák jogállását szabályozó általános elvek törökországi tiszteletben tartása mellett.  

Az ügyészek szakmai szervezete hangsúlyozta, hogy a bűnösséget csak egyénileg lehet megállapítani az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával. Hasonló tiltakozó állásfoglalást tett közzé szerdán a romániai jogászok egyesülete is.

Csütörtökön Törökország bukaresti nagykövetsége előtt mintegy húsz ember tüntetett némán a múlt pénteki sikertelen puccskísérlet után a török hatóságok által indított tömeges megtorló intézkedések ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X