FRISSÍTVE – Sky News-ügy: őrizetbe vették mindkét „fegyvercsempész” magyar férfit


-A A+

FRISSÍTVE: Bűnvádi eljárást indított a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a három erdélyi férfi ellen, akik a fegyvercsempészeket alakították a Sky News tényfeltáróként bemutatott filmjében. Mindhármukat őrizetbe vették csütörtök este.

Az Agerpres beszámolója szerint mindhármukat hamis információk terjesztésében való bűnrészességgel, szervezett bűnözői csoport létrehozásával és a fegyvertartási szabályok megszegésével gyanúsítják. A gyanúsítottakat Aurelian Szántónak, Pantics Leventének és Pantics Csabának hívják. Mindhárman radnóti származásúak. Szanto jelenleg Nagy-Britanniában, Pantics Csaba a szülővárosában, testvére, Levente pedig Besztercén él.

Pantics Csabát az ügyészek csütörtök este 24 órára őrizetbe is vették. A HotNews portál információi szerint a DIICOT a nemzetbiztonság veszélyeztetésével is készül meggyanúsítani a három férfit. 

Mint korábban írtuk, a DIICOT az eddigi vizsgálatai alapján megállapította: a brit tévécsatorna munkatársai előre megírt forgatókönyv alapján készítették filmjüket, amelynek lényege, hogy Romániában bárki – terrorista is – fegyverhez juthat, ha van rá pénze.

A filmben három álarcos férfi alakítja az állítólagos fegyvercsempészeket, akivel a csatorna újságírója üzletet akar kötni. A DIICOT rövid idő alatt azonosította őket. Egyikük, Aurelian Szantó azt vallotta, hogy a Sky News voltaképpen felbérelte őket, a filmben pedig azt mondták el, amit a csatorna stábja diktált nekik.

A forgatást irányító brit újságíró, Stuart Ramsay fenntartja: nem ők verték ét a nézőket, hanem a film szereplői, akik fegyvercsempészeknek adták ki magukat, amikor felvették velük a kapcsolatot. A DIICOT várhatóan ellene is eljárást indít.

FRISSÍTÉS1: Az ügyészek csütörtök este Pantics Leventét is őrizetbe vették.

FRISSÍTÉS2: Őrizetbe vették a harmadik gyanúsítottat, Aurelian Szantót is.

(Borítókép forrása: adevarul.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X