Előzetes letartóztatásba helyezték Bogdan Olteanut


-A A+

Tizenhat napos előzetes letartóztatásba helyezték Bogdan Olteanut, a Román Nemzeti Bank időközben lemondott kormányzóhelyettesét, a képviselőház volt liberális elnökét. A letartóztatást a Legfelsőbb Bíróság rendelte el.

Mint korábban írtuk, a DNA közleménye szerint Olteanut kétmillió euróval vesztegette meg 2008-ban Sorin Ovidiu Vîntu üzletember annak érdekében, hogy Liviu Mihaiut nevezzék ki a Duna-delta kormányzójának. Az összeg felét egy másik politikusnak szánta Vîntu, de ezt a személyt egyelőre nem nevezték meg.

A jegybank elnökének helyettesét már korábban harminc napos háziőrizetbe helyezték. A csütörtöki bírósági döntést követen Olteanu továbbra is az ártatlanságát hangsúlyozta. A volt házelnök egyelőre csak annyit ismert el, hogy támogatást kért Vîntutól és beszélgettek a Duna-delta kormányzójának kinevezéséről.

A román sajtó úgy tudja: az ügyben Călin Popescu Tăriceanu jelenlegi szenátusi elnök is a gyanúsítottak között szerepel, ezt azonban a DNA nem erősítette meg. A vádhatóság csak azt közölte, hogy az állítólagos csúszópénzt egy pártszékházban adták át. Olteanu 2008-ban a PNL tisztségviselője volt, amelynek akkor Tăriceanu volt az elnöke.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X