Kelemen Hunor a Sic Feszten: hiteles és hozzáértő politikusokra van szükség


-A A+

Az önkormányzatok eredményeiről, az RMDSZ-MPP együttműködésről és a parlamenti választásokra való felkészülésről beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton a Csomakőrösön megszervezett SIC Feszten a Választások előtt és után című előadásán. 

Az önkormányzati választások konklúziói közé sorolta, hogy az RMDSZ nem volt képes a román pártoknál jobban mozgósítania a szavazókat. „Ez el kell bennünket gondolkodtasson, meg kell néznünk, hogy milyen többlettel  tudunk a választóink fele fordulni annak érdekében, hogy a magyar részvétel meghaladja a román részvételt a parlamenti választásokon" - idézte a szövetségi elnököt az RMDSZ szombati hírlevele.

Egy másik konklúzió Kelemen szerint, hogy az erdélyi magyarságnak az a része, aki elment szavazni, továbbra is nagy mértékben, 85 - 86 százalékban a szövetség jelöltjeit támogatta. Az úgynevezett ellenzék a fennmaradó részen osztozott úgy, hogy a Magyar Polgári Párt gyakorlatilag megduplázta polgármestereinek a számát, az EMNP pedig azt a kettőt is elveszítette, amennyit 2012-ben nyert. "Ez is egy fontos konklúzió. Továbbá az is, hogy számunkra kedvező, hogy a megyei önkormányzat elnökeit a testület maga választja meg, így sikerült megszereznünk a harmadik székely megyét, Maros megyét, illetve Szatmáron és Biharban is mi vezetjük a megyei tanácsokat. Ez óriási lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség is. Közigazgatási reformon innen vagy túl a megyei önkormányzatok hatásköre valószínűleg nem fog csökkenni, hanem éppen ellenkezőleg. A terv az, hogy a decentralizációt folytatni kell, újabb és újabb hatásköröket kapnak a megyei tanácsok” - részletezte Kelemen Hunor.

Hiteles és szakképzett jelölteket a parlamentbe

A szövetségi elnök az RMDSZ erős parlamenti frakciójának szükségességét hangsúlyozta a következő négy évben. Kelemen nagy változásokat ígér. „Számunkra az önkormányzati választások után a fő kérdés az, hogy mi szükséges a sikeres parlamenti választásokhoz, mire elegendő az, amit júniusban elértünk. Hogyan tudunk úgy felkészülni, hogy a decemberi választásokon megerősítsük az önkormányzati képviselet, mert az ő erejük nagymértékben attól függ, hogy van-e erős parlamenti frakció a hátuk mögött. Tetszik vagy sem, ebben az országban, és máshol is, egy önkormányzati képviselő nagymértékben függ a központi kormányzattól. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség új parlamenti frakcióiban nagyon nagy változás lesz, ebben a pillanatban úgy látom, hogy ezek legalább 50 százalékban megújulnak: a kérdés az, hogy a jelöltállítási folyamat során tudunk-e úgy cselekedni, hogy a magyar közösség érezze, részese a folyamatnak és a jelöltek valóban őt képviselik hitelesen, és a magyar ügy iránt elkötelezett szakemberek. Éppen ezért azt szeretnénk, ha mindenhol, ahol erre igény van, minél több embert vonjanak be a területi szervezetek a jelöltállítás folyamatába, ne két, három ember döntsön ebben a kérdésben. Az, hogy kormányon vagy ellenzékben leszünk, nem elsőszámú prioritás számunkra. Minket az foglalkoztat, hogy a magyar közösség biztonságát megerősítsük, ügyeit képviseljük” - magyarázta. 

Az RMDSZ tövább erősíti együttműködését az MPP-vel

További folyatása lesz az MPP-vel történő együttműködésnek - erősítette meg Kelemen Hunor. Elmondta, a szövetség nyert az MPP-vel 2014 óta tartó együttműködésből. „Számszerűen nem tudjuk, hogy ez az összefogás hány magyar embert mozgósított, de az a tény, hogy két magyar politikai szereplő, a szövetség és az MPP megegyezett, egy irányban akar menni, ugyanazokat a politikai eszközöket akarja használni céljai elérésére - ez utóbbi pedig pozitív üzenet az erdélyi magyar emberek számára. Ezt az együttműködést akarjuk tehát továbbvinni. Az MPP-vel egyébként ezelőtt egy hete találkoztunk, megállapodtunk abban, hogy az együttműködésünket megerősítve, közösen indulunk a parlamenti választásokon az RMDSZ színeiben, de úgy, hogy a polgáriak megőrzik politikai identitásukat. Össze kell hangolnunk választási programunkat, üzeneteinket, a munka ilyen értelemben elkezdődött. Két biztos befutó helyet ajánlottunk fel, ebből egy helyet Kovászna megye már felajánlott, a kérdés az, hogy a második Maros vagy Hargita megyéből kerül ki, erről döntést augusztus végén hozunk” - ecsetelte a szövetségi elnök. 

Az RMDSZ elégedetlen a technokrata kormánnyal

Kelemen Hunor elmondta, a Cioloș-kormány több intézkedése miatt elégedetlen a kabinet munkájával. Megemlítette, hogy a mai napig várat magára a mezőgazdasági támogatások kifizetése, ugyanakkor Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztésével is gondok vannak. 

„2011-ben a kulturális tárcánál elindítottuk azt a dossziét, amely Csíksomlyónak az UNESCO szellemi világörökség listájára való felterjesztését illeti. Informálisan tudjuk, hogy az UNESCO ezt elfogadta, formálisan hátra van még egy szavazás az év végén. Azonban a beterjesztő állam, jelen esetben Románia, bármikor visszavonhatja a jelölések közül a csíksomlyói dossziét. Néhány hónapja a külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja. Én ezért nagyon dühös vagyok: nem azért, mert az én miniszterségem alatt született kezdeményezést akarják visszavonni, hanem azért, mert nem értem az e mögött lévő rációt, ha van egyáltalán" - fogalmazott Kelemen Hunor. 

Elmondta, nehezményezi, hogy indoklás nélkül került ki az erdélyi regionális műemlékvédelmi bizottságból két magyar szakember, Guttman Szabolcs és Csók Zsolt.

"És folytatom a sort: nem hozza létre a kormány lassan 10 hónapja azt a magyar pedagógusképző intézetet, amelyre a költségvetésben ott van a pénz, a törvény előírja, a kormányhatározat hónapok óta elkészült. Tologatják a papírokat egyik minisztériumból a másikba, most éppen a külügyminisztériumban azt vizsgálják, hogy ennek az intézménynek milyen diplomáciai és külpolitikai vonzatai lehetnek. Ez abszurdum. Ezek miatt vagyok én dühös a technokrata kormányra, és fontosnak tartottam részletezni ezeket az elmúlt napokban megjelent álhírek és téves magyarázatok korrigálásaként. Ehhez kapcsolódik még egy friss hír: a kormány a nyári költségvetés-kiegészítéskor egyetlen banit sem juttatott a megyei önkormányzatokhoz, és megdöbbenve olvastam Cioloș nyilatkozatát, hogy ő erre büszke. Ilyen még soha nem fordult elő ebben az országban, és lesznek olyan önkormányzatok, ahol szeptembertől nem tudnak egyszerűen fizetéseket adni az amúgy is megalázóan alacsony bérért dolgozó alkalmazottaknak. Ilyen körülmények között úgy vélem, nincs szükség technokrata kormányra” - mondta a szövetségi elnök.   








EZT OLVASTA MÁR?

X