Korrupcióval gyanúsítják a belügyi titkosszolgálat vezetőjét
Hivatali visszaéléssel, bűnpártolással és sikkasztással gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a belügyminisztérium belső hírszerzésének (DGPI) vezetőjét. Rareș Văduvát hétfőn kihallgatta a DNA.
A hírtelevíziók szerint az ügy a Gabriel Oprea elleni bűnvádi perhez kapcsolódik. Mint ismert, a politikust azzal gyanúsítják, hogy tavaly júliusban belügyminiszterként elrendelte egy Audi A8-as személygépkocsi vásárlását a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből.
Az ügyészség szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá a belügyminisztérium titkosszolgálatának műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint az így beszerzett luxusautót kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között.
Hétfői kihallgatása után a DGPI vezetője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy miért hívatták be az ügyészségre. Rareș Văduva vonakodott válaszolni arra a kérdésre is, hogy lemond-e a tisztségéről. Az ügy pikantériája, hogy a DGPI egyik fő feladata a rendőrségi korrupció felszámolása.
- 39196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 39199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 39199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 39200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 39201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 39202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni