A visszarendeződés veszélyeiről beszélt Băsescu a CSM ülésén


-A A+

A visszarendeződés veszélyeiről beszélt Traian Băsescu pénteken a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) pénteki ülésén, melyen a hazai igazságszolgáltatás szakmai testülete új vezetőséget választott.basescu

Az államfő szerint az igazságügyi rendszer függetlenségének biztosítása nélkül Romániának esélye sincs a fejlődésre. Jó jelnek nevezte, hogy az állam alapintézményei a tavaly július-augusztusi „rendkívüli politikai zavargások" idején is talpon maradtak. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének elnyerése nem visszafordíthatatlan folyamat.

Szerinte még dolgoznak a hazai igazságügyben olyan személyek, akik hajlamosak a politika befolyása alá kerülni. „A bíráknak manapság nem kell tartaniuk ítélethozataluk esetleges politikai következményeitől. Csak rajtuk áll, hogy függetlenek tudnak-e maradni" – fogalmazott Băsescu.

Az államfő arról is beszélt, hogy egyes médiatrösztöknek érdekükben áll az igazságszolgáltatás intézményeinek lejáratás. "Egyetlen maffia típusú bűnszövetkezetnek sincs szüksége erős igazságszolgáltatásra" – jelentette ki. Băsescu nevet nem említett, de vélhetőan elsősorban a Dan Voiculescu tulajdonában lévő Intact trösztre gondolt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X