Markó Béla: nem látok okot arra, hogy újabb mandátumot vállaljak


-A A+

„Csak akkor vállalnék új mandátumot, ha úgy látom, hogy feltétlenül szükség van rám a parlamenti frakcióban. De ebben a pillanatban szerintem megvan az esély arra, hogy erős, sokszínű képviseletünk legyen Bukarestben” – jelentette ki szerdán a Maszolnak Markó Béla szenátor.

A politikust azért kerestük meg, mert az alapszabályzat befutó helyet biztosít a volt szövetségi elnöknek az RMDSZ parlamenti jelöltlistáin. Azt kérdeztük meg tőle, hogy élni kíván-e ezzel a lehetőséggel.

Markó Béla emlékeztetett: amikor 2011-ben úgy döntött, hogy 18 év után nem vállalja tovább az RMDSZ elnöki tisztségét, a döntésnek az is része volt, hogy nem lép vissza a politikától egyik napról a másikra, hanem még egy parlamenti mandátumot vállal 2012-ben. „Fiatalításra természetesen szükség van, de ennek szerintem nem úgy kellene történnie, hogy egyik napról másikra az összes idősebb politikus visszavonul. Ezért döntöttem akkor a fokozatos visszavonulás mellett” – magyarázta.

A volt szövetségi elnök hangsúlyozta, a közéletből visszavonulni nem akar, a politikáról ezentúl is véleményt kíván mondani. Ugyanakkor az alapszabályzat szerint tagja marad a Szövetségi Elnökségnek és a Szövetségi Állandó Tanácsnak is. „De valószínűleg nem fogok élni azzal a lehetőséggel, hogy továbbra is ott lehessek a parlamentben. Ismétlem: most folynak a jelölések, de úgy látom, van mód arra, hogy sokszínű, erős frakciónk legyen. Ebben a pillanatban nem látok okot arra, hogy megváltoztassam az eredeti döntésemet” – jelentette ki.

Kérdésünkre elmondta, azért nem vállal újabb mandátumot, mert hivatásának, az irodalomnak akar élni, a politika pedig egész ember kíván. „A képviselői, szenátori munka nem heti néhány napot kell hogy jelentsen, hanem reggeltől estig és estétől reggelig tartó, teljes energiával végzett tevékenységet” – fogalmazott. Hozzátette: tudniuk kell azoknak, akik parlamenti mandátumra vállalkoznak, hogy a parlamenti munka nagy kihívás, annál is inkább, mert szerinte a romániai demokrácia válságban, a többpártrendszer pedig mélyponton van, és nagy munka vár azokra, akik bekerülnek a bukaresti törvényhozói testületbe.

Markó elmondta, helyesli, hogy Maros megyében sok a jelentkező az RMDSZ képviselőjelölti és szenátorjelölti listájára. „Ez azt jelenti, hogy lehet válogatni” – jelentette ki. Hangsúlyozta azt is, hogy nem külön-külön kell szemlélni a megyei képviseleteket, mert a képviselőknek és szenátoroknak nem csak megyei megbízatásuk van, az RMDSZ honatyáinak országos feladatokat kell ellátniuk. Ezért a szenátor szerint akkor lesz erős a szövetség parlamenti frakciója és akkor tudja ellátni a feladatait, ha tagjai közt vannak oktatási szakemberek, kultúrához, kisebbségpolitikához értő politikusok és jogászok is.

Soós is bejelentette indulását. Maros megyében szeptember 12-én jár le a jelölési határidő, a sajtóban és a közösségi oldalakon már többen is jelezték indulási szándékukat. Legújabban Soós Zoltán volt független polgármesterjelölt jelentette be, hogy vállalna egy képviselői mandátumot. Maros megyének jelenleg három RMDSZ-es képviselője (Borbély László, Kelemen Attila, Kerekes Károly) és egy szenátora (Markó Béla) van. Borbély László a Maszolnak adott korábbi interjúban megerősítette: nem vállal újabb mandátumot.







EZT OLVASTA MÁR?

X