Dragoș Tudorache lesz az új belügyminiszter


-A A+

Dragoş Tudorache kancelláriaminisztert javasolja a Petre Tobă lemondásával megüresedett belügyminiszteri tisztségre Dacian Cioloș kormányfő. 

Az új tárcavezetőt az államfő nevezi ki. Hivatalba lépéséhez le kell tennie az esküt Klaus Johannis előtt. 

A galaci származású Dragos Tudorache 1997-2002 között törvényszéki bíróként kézdte karrierjét. Dolgozott Koszovóban az Egyesült Nemzetek helyi kirendeltségén, 2015 márciusa és novembere között az Európai Bizottság migrációs és uniós belügyek főigazgatóságának koordinációs és stratégiai igazgatója volt. 

Dacian Cioloș reményét fejezte ki, hogy Petre Tobă mihamarabb tisztázza magát az ellene felhozott vádakkal szemben. A kormányfő elmondta továbbá, hogy első fázisban ideiglenes tárcavezetőben gondolkodott, de elvetette ezt mert olyan minisztériumról van szó, amire fontos feladatok hárulnak az elkövetkező időszakban. Tudorache elsődleges feladata a parlamenti választások megszervezése lesz, ezért Cioloș arra kérte, hogy kinevezése után vegye fel a kapcsolatot a pártokkal.

Tudorache helyét a kancellária élén Paul Gheorghiu, Dacian Cioloș kabinetvezetője veszi át.

Mint korábban írtuk, a belügyminiszteri szék múlt csütörtökön üresedett meg azt követően, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárás indításához kérte Klaus Johannis államfő hozzájárulását Petre Tobă ellen, aki órákkal később beadta lemondását.

A vádhatóság szerint 2016. április elsején Petre Tobă belügyminiszterként állítólag önkényesen megtagadta bizonyos iratok titkosításának részleges feloldását, amelyeket a DNA bizonyítékokként akart felhasználni egy másik ügyben. Az ügyészek szerint a belügyminiszter ahhoz falazott, hogy a belügyi titkosszolgálat (DIPI) vezetői a szolgálat pénzéből saját használatra vásároltak olyan javakat, amelyeknek semmi közük nem volt az operatív munkához, a beszerzésről készült jelentéseket pedig titkosították.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X