„Jólneveltségből” pózolt a székely zászlóval az amerikai nagykövet


-A A+

„Biztosíthatom önöket, hogy az Egyesült Államok bukaresti nagyköveteként csak két zászló fontos számomra: az amerikai és a román” – nyugtatta meg szerdán Craiován a román nacionalistákat Hans Klemm, aki - mint mondta - „jólneveltségből” állt be Sepsiszentgyörgyön a székely zászló mögé.

Az amerikai nagykövetnek azért kellett magyarázkodnia az oltyán megyeszékhelyen, mert előző nap Sepsiszentgyörgyön a székely zászlóval pózolt Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke és Kató Béla református püspök társaságában. A diplomata most azt mondta, hogy „jólneveltségből” vállalta a közös képet vendéglátóival.

Mint ismeretes, a kép óriási felháborodást váltott ki a román médiában és az külügyminisztérium is számon kérte ezt az amerikai nagykövetségen. 

Hans Klemm a sepsiszentgyörgyi látogatásakor többek között arról beszélt, hogy a székelyföldi embereknek joguk van törvényes úton utcára vonulni, tiltakozni, petíciókat benyújtani kérve problémáik rendezését. Az Egyesült Államok bukaresti nagykövetét a két székely megye önkormányzatainak vezetői hívták meg a térségbe, hétfőn Csíkszeredában is járt.








EZT OLVASTA MÁR?

X