Felszámolták a marosvásárhelyi RMDSZ-t


-A A+

Teljes egészében felszámolta és újjászervezi a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetet a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége. A testület erről hétfőn döntött.

A határozat értelmében azonnali hatállyal megszűnnek a városi RMDSZ döntéshozó és végrehajtói testületei: a közgyűlés, a választmány és az elnökség, illetve leváltották az elnököt, Benedek Istvánt.A szervezet vagyonát, minden jogával és kötelezettségével együtt átruházzák ideiglenesen egy kinevezett öttagú bizottságra, amely az új testületek megalakulásáig, ideiglenesen, ügyvivő jogkörrel a kinevezett bizottság átveszi a marosvásárhelyi RMDSZ irányítását.rmdsz kint

Az ügyvezető elnökség tulajdonképpen a Területi Állandó Tanács (TÁT) tavalyi határozatát juttatta érvényre. Miután ugyanis Marosvásárhelyen az RMDSZ-nek 2012-ben már harmadik nekifutásra sem sikerült megnyerni a polgármester-választást, a helyi tanácsban kisebbségbe került a frakció, elveszítették a megyei tanácselnökséget, a TÁT bizottságot állított fel a kudarc okainak elemzésére. Ez a testület már akkor megállapította, hogy a marosvásárhelyi szervezet megérett az újjászervezésre, az erről szóló határozatot azonban tavaly felfüggesztették.benedek istvan

Elérkeztek azonban a decemberi választások, és jött az újabb kudarc: a marosvásárhelyi választókerületben induló Frunda György szenátor elvesztette mandátumát. Az ügyvezető elnökség az indoklásban emlékeztet arra is, hogy a városi RMDSZ egyik legfontosabb döntéshozó testülete, a választmány vezetője (Csegzi Sándor) az RMDSZ jelöltjével szemben akart indulni a választásokon, „ezáltal végérvényesen és visszavonhatatlanul erkölcsi és bizalmi kárt okozva a „szövetségnek”.

Brassai Zsombor: rászolgáltak a felszámolásra

A maszol.ro-nak nyilatkozva Brassai Zsombor megyei alelnök azt is felrótta a városi szervezetnek, hogy több körzetben már nem létezik tagnyilvántartás, az úgynevezett körzeti választmányok tisztségviselők hiányában megszűntek, illetve a legtöbb esetben egyáltalán nincs semmiféle szervezeti tevékenység.brassai zsombor

Szerinte a közelmúltban az is előfordult, hogy a marosvásárhelyi székházban olyan röpcédulákat sokszorosítottak, melyekben RMDSZ tisztségviselőket próbáltak meg lejáratni. „A tizenhárom körzetre tagolt szervezet, lévén hogy ezek közül több is működésképtelennek bizonyult, már nem képes ellátni azt a szervezési munkát, mely révén ténylegesen szervezeti egységbe foghatnák össze Marosvásárhely magyar lakosságát” – fogalmazott lapunknak Zsombori.

A szervezési alelnök emlékeztetett arra is, hogy 2008-tól kezdve az RMDSZ polgármester- és parlamenti jelöltjeinek minden egyes választáson úgynevezett “külsős” kampánystábokat kellett bevonniuk, mert az erejét vesztett szervezet alkalmatlan volt eredményes kampánytevékenység lebonyolítására.

Gál Éva az RMDSZ-re szavaz ezután is

Benedek István városi elnököt lapunk hétfőn nem tudta elérni. Múlt héten azonban a maszol.ro-nak azt nyilatkozta: áll elejébe a leváltásának, a négy éves mandátuma ugyanis amúgy is hamarosan lejárt volna. Szerinte a gyenge választási eredményekhez hozzájárultak a magyarságon belüli belharcok, azok a tavalyi viták, hogy ki legyen a marosvásárhelyi magyarok polgármester-jelöltje, illetve hozzájárult az is, hogy az RMDSZ korábbi kormányzati szereplése idején levágták a közalkalmazottak fizetését.

Egy név nélkül nyilatkozó volt városi választmányi tag a maszol.ro-nak hétfőn azt mondta: a testület többsége tavaly megszavazta, hogy Csegzi Sándor legyen a polgármesterjelölt. „Aztán úgy döntött a felsőbb vezetés, hogy Vass Levente legyen a jelölt. Jó, lenyeltük. Aztán mikor már kezdett minden jól menni, az emberek is kezdték megismerni leventét, jött az újabb felső utasítás, hogy Frunda György legyen a jelölt. Akkor minek is van szükség városi szervezetre, ha úgysem veszik tekintetbe azt, amit mi döntünk?” – fogalmazott a választmány volt tagja.

Gál Éva körzeti elnök körzeti elnök hétfőn a maszol.ro-nak elmondta: a szociáldemokrata platform képviselőjeként az SZKT múlt év végi ülésén többször is megpróbálta megfogalmazni kifogásait a városi RMDSZ-t ért bírálatokkal kapcsolatban, de vagy nem hagyták, hogy elmondja álláspontját, vagy meg sem hallgatták. „Ha megszüntetik a szervezetet, hát szüntessék meg, mást nem mondhatok. Mi megmaradunk továbbra is RMDSZ-tagoknak és az RMDSZ-re fogunk szavazni ezután is” – nyilatkozta Gál Éva.gal eva

A körzeti elnök egyike volt a Markó Bélához címzett nyílt levél megfogalmazóinak. „A reggel, mikor jöttem le az RMDSZ-hez, legalább tízen állítottak meg és gratuláltak, hogy aláírtam a nyílt levelet” – mondta érdeklődésünkre Gál Éva. Szerinte egy tavalyi helyhatósági választásokat követő kiértékelőn megállapítást nyert, hogy Szilágy megye után a marosvásárhelyi két képviselői kerületben történt a legnagyobb mozgósítás. „Akkor most nem értem, hogy miért mégis minket okolnak a választási kudarcért” – tette hozzá.

Gál Éva azt is elmondta, hogy a tavaly az RMDSZ magas beosztású tisztségviselői valamennyi városi körzet elnökével szóba álltak és meghallgatták őket. Mindannyian azt osztották meg a felsőbb vezetőséggel, amit az RMDSZ-választóktól hallott: elégedetlenek azzal a politikával, amit a kormányban folytatnak, nem értenek egyet a nyugdíjcsökkentéssel, a fizetések levágásával és a többi megszorítással.

Egy másik körzeti elnök, Szilágyi László – aki Gál Évával együtt már korábban, a helyhatósági választásokat követően szervezett választmányi gyűlésen kijelentette, hogy ilyen körülmények között nem folytatja a munkát – a maszol.ro-nak úgy fogalmazott: ingyen és bérmentve végezték ezt a munkát, és azzal, hogy őket eltávolítják a szervezetből sok embert el fognak veszíteni. „Nem tudom, hogyan és mit fognak ezután csinálni. De ha jobban tudják, hát akkor csinálják, mi megtettünk minden tőlünk telhetőt” – mondta Szilágyi.

Cikkünk frissül








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X