Kvótareferendum: nemmel szavazásra buzdít az Erdélyi Református Egyházkerület


-A A+

Nemmel való szavazásra buzdítja híveit az október 2-i kvótareferendumon az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK).

A püspöki szék körlevele szerint a referendum nemzeti ügy, amelynek célja Magyarország integritásának, a magyar kultúrának, a családoknak és hagyományainknak védelme, illetve a magyar érdekek hatékony képviseletének elengedhetetlen eszköze. „A megfogalmazott célok a magyarság össznemzeti érdekét képezik, függetlenül attól, hogy az egyes választópolgárok jelenleg Magyarország területén, vagy bárhol máshol élnek a világban” – áll a dokumentumban.

Az EREK vezetése arra kér mindenkit, hogy álljon ki Magyarország biztonsága és a magyar érdekek védelme mellett az október 2-ai népszavazáson, amely a szabad véleménynyilvánítás mellett a nemzetegyesítés egyik szimbólumává is válhat.

Az október 2-i népszavazás kérdése így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

A dokumentum úgy fogalmaz: határozott érdekképviselethez nemzeti szintű, többségi meggyőződésre van szükség, amely a nemzetet alkotó egyének véleményeinek összességéből adódhat. „A meggyőződés felelősséggel jár, ahogy a véleményünk kinyilvánítása is, bármilyen fórumon, bármilyen módon. Nincs család, nincs közösség, nincs gyülekezet és nincs nemzet sem egységes, felelősséggel és szabadon kinyilvánított vélemények és azok összessége nélkül. Ezért fontos, hogy minél többen döntsenek úgy, hogy felelősséget vállalva alkotnak véleményt a nemzet egységének és biztonságának védelméről, a magyar kultúra és magyar hagyományok megóvásának fontosságáról és részt vesznek az október 2-ai szavazáson!” – írja körlevelében az egyházkerület vezetése.








EZT OLVASTA MÁR?

X