Kelemen, Korodi és Tánczos képviseli majd Csíkszéket a parlamentben
Nem történt meglepetés az RMDSZ Csíki Területi szervezetének csütörtök esti jelölő küldöttgyűlésén: a küldöttek Korodi Attila képviselőnek és Tánczos Barna szenátornak majdnem egyhangúlag szavazták a bizalmat az újabb négyéves mandátumra. Kelemen Hunor csíkszéki képviselő szövetségi elnökként hivatalból a Hargita megyei jelöltlista első helyéről indul a választásokon. Így ez a három politikus képviseli majd a székelyföldi kisrégiót a parlamentben.
A küldöttgyűlésen Borboly Csaba területi elnök köszöntője után Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai esperes vette át a szót. Az atya Petőfi Sándor A székelyek című verséhez csatolt levelét idézte, amelyben azt írta a költő, hogy a székely akkor ilyen bátor, ha a vezetői még bátrabbak.
„Ismerjük a mondást, miszerint vannak jó ügyvédek és sztárügyvédek. Ezen a logikán haladva kijelenthetjük, hogy vannak jó politikusok és sztárpolitikusok. Nekünk a jó politikusokat kell választanunk, amit mi csíkiak meg is teszünk ellentétben az udvarhelyiekkel, akik a sztárpolitikus mellett tették le a voksukat” – jelentette ki a katolikus egyház képviselője, ugyanakkor mindenkinek a saját lelkiismeretére bízta, hogy eldöntse, hogyan állt ki tavaly áprilisban Csíkszereda polgármestere és alpolgármestere mellett, amikor a korrupcióellenes ügyészség Bukarestbe szállította őket.
Darvas-Kozma József után a jelöltek kaptak szót, akik az elmúlt kormányzati ciklus eredményeit, valamit sikertelen próbálkozásait is ismertették, továbbá leszögezték a következő négy év legfontosabb célkitűzéseit.
Tánczos Barna kezdetben érzelmi síkon közelítette meg a szenátusi mandátumát. Mint mondta, volt olyan időszak, hogy személyes okok miatt nem vállalta volna a parlamenti megbízatást. Ám szerencsésnek tartja magát, mert mindig kapott biztató szavakat. Beszámolója szerint a szenátori és frakcióvezetői munkájának nagy részét tette ki a magyarságot hátrányosan érintő törvénytervezetek elfogadásának megakadályozása. A sikereket a jó csapatmunka eredményeként könyvelte el. „Érzem, sejtem, tudom, hogy milyen téren kell többet dolgozni. Nem lehet úgy politizálni, hogy a Szövetségen belül nem vagyunk szoros kapcsolatban egymással, illetve azokkal a csíki emberekkel, akiket képviselünk” – mondta a szenátor.
Korodi Attila fontosnak tartotta elmondani: tudomásul kell venni, hogy ha helyet kapnak a parlamentben, azt be kell tölteni. A képviselő is hangsúlyozta a csapatmunka fontosságát. „Mielőtt egy beadványunkkal kapcsolatban parlamenti vitára kerül a sor, mi hónapokig vagy akár egy évig is egyeztetünk előtte. Bebizonyosodott számunkra, hogy csak a jól megalapozott törvénytervezeteket tudjuk átvinni a döntéshozáson” – ismertette a parlamenti munka menetét a politikus.
Emlékeztetett továbbá azokra a pozitív hatású törvénymódosításokra, amelyeket az RMDSZ saját sikereként tart számon. Ilyen például az ivóvíz áfájának 24-ről 9 százalékra való csökkentése, a nyugdíjasok esetében az egyes munkacsoport újfent elismerése, a kollektívnyugdíjasok többletnyugdíjának ügye, vagy a közalkalmazottakat érintő amnesztiatörvény.
Kelemen Hunor szövetségi elnök felidézte, hogy az RMDSZ egyetlen kivétellel mindig jobboldali kormányban lépett koalícióra. „Vállalom azon döntésemmel járó felelősséget, hogy 2013-ban kormányra léptünk a Szociáldemokrata Párttal. Kiderült, hogy a kölcsönös bizalom nem működött, ezért vállalom a felelősséget azért is, hogy a Minority Safepackkel indított kezdeményezésünk megtámadása miatt kiálltunk a kormányzásból. Továbbra is úgy gondolom, hogy helyes döntés volt megpróbálni a kormányzást, de helyes döntés volt kilépni is” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Hans Klemm amerikai nagykövet látogatását is felidézte, illetve egyes román politikusok és közvélemény-formálók reakcióit. Örömét fejezte ki, hogy a diplomata maga is megtapasztalhatta mindazt, amiről a székelyföldi elöljárók panaszkodtak korábban a jogsérelmeikről, illetve amiket az RMDSZ árnyékjelentéseiben megfogalmazott. Kitért továbbá az MPP-vel kötött együttműködés előnyeire. Véleménye szerint, a témával kapcsolatban felmerülő gondok eltörpülnek a magyarság érdekvédelmi harcai mellett.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere utolsó felszólalóként a „gatyarizegtető” politizálás befejezését sürgette, illetve – idézve az amerikai nagykövetet – az utcára vonulásra buzdított. Mint mondta, az eddigi utolsó komoly akció a székelyek nagy menetelése volt.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni