Hivatalos: újra szavaztatna Gabriel Oprea a mentelmi jogáról


-A A+

Benyújtotta pénteken a szenátus házelnökének Gabriel Oprea a mentelmi jogáról szóló szavazás megismétlésére irányuló kérését.

Ezt a volt belügyminiszter a Facebook-oldalán közölte. „Nem áll szándékomban menekülni az igazságszolgáltatás elől. Ám nincs rendben mindaz, ami a bűnvádi dossziémmal történik. Igazságot szeretnék Bogdan Giginának (a rendőrnek, akinek közvetve a halálát okozta az ügyészek szerint – szerk. megj.), de ez a dosszié nem az igazságról, hanem bosszúról és politikai leszámolásról szól” – írta a politikus.

Mint ismert, a szenátus hétfőn titkos szavazással elutasította a korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) azt a kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson a politikus ellen, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. Csütörtökön több városban is tüntetések voltak a felsőház döntése ellen.

A szavazás megismétlését a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kérte arra hivatkozva, hogy a szenátus döntése megtépázta a felsőház hitelét. A PNL társelnöke, Alina Gorghiu pénteken a RFI-nek kijelentette, kérésük teljesítésének semmilyen jogi akadálya nincs. „Csak az alkotmánybíróság és a bíróságok döntései felülbírálhatatlanok. Semmi sem akadályozza meg a parlamentet, hogy visszavonja egy korábbi határozatát" – fejtette ki Gorghiu.

A politikus ezzel ellentmondott a szenátus szociáldemokrata alelnöke, Ioan Chelaru nyilatkozatának, amely szerint a szavazás megismétlésének nincs jogalapja. Csütörtökön a PSD elnöke és Călin Popescu Tăriceanu házelnök is azt nyilatkozta, hogy támogatják a PNL kérését. Utóbbi azt is megjegyezte, hogy erre jogalapot is kellene találni a házszabályban. A házbizottság hétfőn kikéri majd a jogi bizottság véleményét ebben az ügyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X