Ilyés szerint lehetetlen helyzetet teremtett a kormány


-A A+

A kormány lehetetlen helyzetbe hozta az önkormányzatokat, mert a helyi adók és illetékek mértékének megállapításával kapcsolatban olyan rendelkezést fogadott el, amely határidejét nem lehet betartani, illetve törvénytelen – nyilatkozta kedden, Kolozsváron az RMDSZ önkormányzati kérdésekért felelős főtitkárhelyettese.

Ilyés Gyula elmondta, a 2013-as évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékét a törvény szerint már a tavalyi év április 30-ig szabályozni kellett volna, azonban az önkormányzati választások közelsége miatt ez a döntés nem született meg. Az ősz folyamán a Pénzügyminisztérium közvitára bocsátotta a tervezetet, de a parlamenti választások miatt visszavonta, és a döntés megint nem született meg.ilyes1 1

A választások után beiktatott kormány határozatban döntött az adók és illetékek 16.5 százalékos emeléséről, viszont a negatív visszajelzések miatt csak december 28-án közölte a Hivatalos Közlönyben, azzal az abszurd és a gyakorlatban megvalósíthatatlan előírással, hogy minden önkormányzat 3 nap alatt módosítsa az év közben elfogadott, a helyi adók és illetékek mértékére vonatkozó döntését.

Mindez egy teljes zűrzavarhoz vezetett – szögezte le a főtitkárhelyettes, majd hangsúlyozta: a megoldás az lehet, hogy a kormány egy sürgősségi kormányrendeletben adjon lehetőséget az önkormányzatoknak, hogy ne legyenek kötelesek betartani a kormány által megállapított szinteket, és ily módon az önkormányzatok minden törvényes procedúrát betartva, úgy hozzák meg a döntéseiket, hogy azok ne változtassák meg az év elején meglévő és esetenként már be is fizetett adószinteket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X