Csökkenthetik a helyi adókat és illetékeket az önkormányzatok


-A A+

Elfogadta szerdán a kormány az önkormányzatokat adócsökkentésre feljogosító rendeletet. A jogszabály azonban előírja azt is, hogy az idei helyi adók és illetékek nem mérsékelhetők a tavalyi szint alá.

Eddig egy 2012. decemberi kormányhatározat volt érvényben, amely a helyi adók és illetékek 16 százalékos emelésére kötelezte a helyhatóságokat. Az önkormányzatok többsége eleget tett a kötelezettségnek, azonban a Ponta-kabinet ígéretére hivatkozva kérték, hogy maguk dönthessenek az adók szintjéről.liviu-dragnea

A kormány csak késve tartotta be a szavát, és ez zűrzavarhoz vezetett. Több településen a határozatnak megfelelően 16 százalékkal emelték az adókat, amelyeket a polgárok egy része ki is fizetett. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes tájékoztatása szerint visszakapják a pénzkülönbözetet, ha időközben – a szerdai rendelet előírásaival élve – az önkormányzatok időközben csökkentik a helyi adót-

A kormány eljárását számos ellenzéki politikus bírálta, köztük Emil Boc kolozsvári polgármester és Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzati főtitkárhelyettese is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X