Klaus Johannis bejelentette: vízum nélkül utazhatunk Kanadába


-A A+

FRISSÍTVE: Egyezség született Kanadával a román állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettség feloldásáról - jelentette be pénteken Klaus Johannis államfő.

A megegyezés értelmében 2017. december 1-jétől minden román állampolgár vízum nélkül utazhat Kanadába, azok pedig, akiknek már megvan a kanadai vízumuk, már 2017. május 1-jétől vízummentesen utazhatnak - mondta az államelnök. A rendelkezés a turistákra vonatkozik: a munkavállalási célú beutazás Kanadába továbbra is engedélyhez kötött.

A megállapodásban egy olyan kitétel is szerepel, amelynek értelmében, ha jelentősen megugrik a bevándorlók száma, a kanadai fél fenntartja a jogot arra, hogy ideiglenes jelleggel ismét bevezesse a vízumkényszert. Ez a kitétel azonban csak három évig évényes - részletezte az államfő. 

Klaus Johannis szerint ennek a megállapodásnak köszönhetően Románia minden bizonnyal hozzájárulását adja az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményhez (CETA). Az uniós vezetők csúcstalálkozójuk pénteki napján megbeszéléseket folytatnak a folyamatban levő szabadkereskedelmi egyezményekről. Előzetes tervek szerint a találkozó alkalmával megegyezés születhet a tagországok között az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) jövő hétre tervezett aláírásáról.

Az egyezmény elfogadásához azonban valamennyi uniós tagország beleegyezése szükséges, ugyanakkor Belgium francia ajkú vallon régiójának múlt heti, elutasító parlamenti döntése egyelőre akadályozza a megegyezést. A belga államberendezkedés értelmében ugyanis az ország minden közösségének vétójoga van a nemzetközi megállapodásokra.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X