Johannis Szatmárnémetiben: modernebb hadseregre van szükségünk
A román hadsereg korszerűsítését sürgette hétfőn Szatmárnémetiben Klaus Johannis államfő a Román Hadsereg Napján, a szatmárnémeti Északi Színházban szervezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyen Mihnea Motoc védelmi miniszter mellett helyi önkormányzati vezetők is részt vettek.
„Nagyra tartom a Román Hadsereget, amely a professzionalizmusa révén Románia egyik legmegbecsültebb intézményévé vált” — mondta beszédében az államfő, aki arra is rávilágított, hogy politikai és anyagi támogatásra van szükség a hadsereg erősítéséhez és korszerűsítéséhez.
Johannis örömét fejezte ki, hogy a kerekasztal-beszélgetésen a politikai pártok képviselői is megjelentek, és konszenzusra jutottak abban, hogy a hadseregre kell fordítani legalább tíz éven át a bruttó hazai össztermék 2 százalékát, annak érdekében, mert csak így korszerűsíthető.
Az államfő kedden a Román Hadsereg Napja alkalmából részt vesz majd a nagykárolyi katonai ünnepségen is, amely a szervezők szerint minden eddiginél nagyobb és pompásabb esemény lesz.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni